Közélet

Régi és nem régi motorosok Botka kampánycsapatában

Meglepő húzással állt elő Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, derül ki az Index cikkéből. Az igazán meglepő az, hogy milyen összetételű kampányigazgatóságot gründolt Botka, illetve az általa kiválasztott kampányirányító.

A csapat vezetőjének, kampányfőnöknek Tóbiás Józsefet, az MSZP korábbi elnökét (a mostani Molnár Gyula) nevezte ki Botka. Tóbiás volt Botka támogatója a tavalyi kongresszuson.

A kampányigazgatóságba pedig sok vagy sok-sok éve ismert szocialista politikusokat hívott meg Tóbiás. (Ez a szervezet fogja irányítani Botka és a párt kampányát.) Molnár Zsoltnak a tavalyi pártelnöki harcban nem kis része volt abban, hogy Botka ne legyen választmányi elnök, emlékeztet az Index, amely megjegyzi, hogy emiatt Botka meg is orrolt Molnárra. Molnár a 2014-es kampány főnöke volt – a Fidesz-KDNP újra kétharmadot szerzett.

Aztán ott lesz Baja Ferenc is, aki 1994-1998 között miniszter is volt, több kampányban részt vett, voltak, amelyeket irányított is. Botka és Tóbiás nagy támogatója volt a tavalyi kongresszuson.

Tóth Bertalan frakcióvezető beválogatása logikus, hiszen a képviselőcsoportnak és annak vezetőjének nem árt tudnia a kampánystratégiáról és a döntésekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik