Közélet

Orbán: Andorra a foci Mohácsa

A miniszterelnök szurkol a magyar válogatottnak.

Orbán Viktor az állami rádióban a mohácsi vereséghez hasonlította az andorrai szereplést, de abban bízik, hogy a válogatottnak sikerül a vereség után talpra állnia. Elismerte, őt a fociban már kevés dolog lepi meg, de szurkol Csányi Sándornak, hogy sikerüljön újraépíteni a válogatottat.

A kormányfő a menekültkvóta kapcsán megismételte, magyar Magyarországot és európai Európát akar, nem kíván részese lenni olyan kísérleteknek, amelyek átalakítják az országot vagy Európát. A migráció ügyében a maga részéről nemzeti konzultáció nélkül is elég elszánt lenne, de más a súlya, ha több millió ember mondja ugyanazt.

Senki sem kényszeríthet arra, hogy feladjuk az álláspontunkat, egy kormányt meg lehet szorongatni, de egy néppel ezt nem lehet megtenni.

Orbán Viktor a német kancellárjelöltek Magyarországgal kapcsolatos bírálataira reagálva kérte, ne vonják be választási kampányukba a magyarokat, akik nem kérnek az iszlám és a keresztény kultúra összevegyítéséből.

Arra a kérdésre, mi a forgatókönyv, ha a kötelezettségszegési eljárás végén a bíróság elmarasztalja hazánkat, azt felelte, akkor sem adja fel álláspontját, amivel nincs egyedül, vannak még Közép-Európában, akik nem kérnek menekültekből, biztonságban akarnak élni.

A civiltörvényre adott washingtoni reakciók kapcsán Orbán emlékeztetett rá, hogy Amerikában durvább a szabályozás, és igenis tudni kell, ki és miért ad pénzt, a törvényt pedig mindenkinek be kell tartania.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik