Közélet

Nógrádi György: Boldogan megyek, ha az MSZP hív

Az ország legismertebb biztonságpolitikai szakértője Hajdú Péter vendége volt az ATV Esti Frizbi vasárnapi adásának, a felvételen pedig a 24.hu is ott volt. Nógrádit a backstage-ben szembesítettük korábbi kijelentésével is, amely szerint a tűzparancs lenne a megoldás a menekültek ellen. Még mindig így gondolja.

Hajdú már a beszélgetés elején megpróbált rájönni arra, mi Nógrádi titka, mitől ilyen sikeres.

Tartalom kell. Én csak arról beszélek, amihez értek.

Hát ennyi lenne, Nógrádi szerint sokkal több nem kell a sikerhez. De azon túl, hogy szerény és tisztában van saját maga képességeivel, mindazonáltal korlátaival is, még egy oldaláról megismerhettük Nógrádit – ez pedig a bizalmatlan, ami lehet szakmai ártalom. Hajdú Péter vendége ugyanis nem adta ki a kezéből a táskáját a színfalak mögött, bevitte magával a stúdióba és gondosan a kanapé mögé rejtette.

Viszonylag kevesen lopnak a kollégák közül, úgy tudom

– mondta erre röhögve a műsorvezető.

A beszélgetés sokkal inkább sztorizgatás, csevej volt, mint bármi más, a biztonságpolitikai szakértők Maseratija, a Nógrádi Györgyök Nógrádi Györgye most sem hagyta szellemi táplálék nélkül híveit.

Újra hallhattuk,

  • hogy Horn Gyula után ő volt a második, aki előadott Magyarországról a NATO-ban,
  • hogy hogyan lett idegenvezető,
  • hogy mindent egy idős német nőnek köszönhet,
  • hogyan keveredett a kínai császári család közelébe,
  • hogy érettségi előtt kirúgták, később pedig majdnem hadbíróság elé került,
  • és az örök klasszikust, hogy egyszer külföldön, miután visszautasította vendéglátói ajánlatát, miszerint kér-e egy lányt, megkérdezték, fiút hozhatnak-e neki.

De a legfontosabb, amire Hajdú külön rákérdezett:

a déli határra húzott kerítés ötletét ő vetette fel először, és ma már a baloldali emberek között is vannak, akik azt mondják, amit ő.

Az majdnem kimaradt, hogy rajong azért, ha masszírozzák, egyszer külföldön is hódolt ennek a szenvedélyének, pucéran. Csak épp kiderült, ruhában kellett volna maradnia.

Hajdú a sok kedves emlék felelevenítése mellett azonban rákérdezett arra is, hogy nemrég felbontották a szerződését a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-nél is. A szakértő szerint a történet igaz is, meg nem is. Nem rúgták ki, ahogy néhányan írták, csak megszűnt a tanácsadói állása. De állítja, ő az MNKH-nál is figyelt arra, hogy ne a semmiért kapjon pénzt, valamit mindig letett az asztalra.

„Egyébként még az ötforintosért is lehajlok” – vallotta be.

Az Esti Frizbi beszélgetésének végén még az ultizásról is mesélt, állítása szerint a felsővezetés mindkét oldalával asztalhoz szokott ülni.

– Ez mit jelent? – kérdezte Hajdú.
– Az egyik oldalon miniszteri, a másik oldalon pártvezetői szintet – válaszolta Nógrádi.

*

A felvétel után a backstage-ben kérdeztük Nógrádit.

Még 2016 szeptemberében azt mondta, a tűzparancs lehet az európai megoldás a menekültválságra. Tartja?

Nem azt mondtam.

Ott voltam.

Én csak annyit mondtam, hogy bekövetkezhet az a pillanat, amikor eljutunk oda, hogy nem lesz más megoldás, csak az erőszak. Ennek keretében pedig elképzelhető, hogy a tűzparancsot valaha ki kell adni. Ezt ma is tartom. És a tűzparancsot az amerikai–mexikói határon már ki is adták. Előbb vagy utóbb a schengeni külső határok védelme is életfontosságú lesz.

Alig van már menekült a határon, Szerbiában is egyre kevesebb.

Amikor a tűzparancsról beszéltem, még más helyzet volt. De most is azt mondom, ez a parancs a világ számos pontján ki van adva. Európának is védekeznie kell valahogy. De számomra az a megoldás, ha a migránsokat a Földközi-tengerből nem Olaszországba vinnék, hanem vissza Líbiába és Észak-Afrikába. Ha ez nem történik meg, az erőszak eszkalálódni fog.

Végigturnézta az országot a Fidesz lakossági fórumaival…

Nem igaz. Minimális előadást tartottam.

Akkor csak jó volt a hírverés. Mi lenne, ha az MSZP hívná?

Boldogan mennék. Nemrég a DK egy csoportja is meghívott, hogy tartsak nekik előadást, mentem. Ha bármelyik parlamenti párt hív, én nagyon szívesen megyek, csak külpolitikáról és migránskérdésről beszélek. A Jobbik is hívott már, ott is voltam.

*

A műsort vasárnap este láthatják, az ATV-n. (21:05 – Esti Frizbi Hajdú Péterrel)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik