Közélet

Csalásért elítélt orvos kapott 130 millió forint közpénzt

88 rendbeli csalásért emeltek vádat Vereczkey Attila ellen, majd ítélték el első- és másodfokon is, de ez nem jelentett problémát abban, hogy 130 millió forintos támogatást nyerjen el egy hozzá köthető cég – írja az Index. A vissza nem térítendő támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapta a Humán Reprodukciós Intézet Kft. “a meddőség hatékonyabb kezelését szolgáló orvos-szakmai protokoll szolgáltatásfejlesztésére”.

Vereczkey még a Nyírő Gyula Kórházban dolgozott, amikor két társával olyan ellátásra szedett be pénzt a páciensektől, amelyeket a TB is finanszírozott. Ezért az orvos 2014-ben első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetést és 1,8 milliós pénzbüntetést kapott, másodfokon elengedték a börtönt. Vereczkey 2006-ban megrovást kapott amiatt, hogy meghamisította orvosi működési bizonyítányát, a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága kétszer is elmarasztalta őt, ezen kívül szerepelt a NAV adóslistáján, és az egyik cége kísérletinek minősülő kezelést végzett pénzért, ami miatt az ÁNTSZ be is tiltotta a programot.

Etikai eljárás indult a nőket átverő orvos ellen
88 nőt károsított meg, volt, akit egy másik beteg ultrahang-felvételére hivatkozva akart megműteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik