Közélet

Závada Pál: Egy pártállami prés szorításában élünk

Az író nyitotta meg az idei könyvhetet, beszédében azonban kijelentette, amiről szólna, „azt inkább simán az ünneprontás vádja érheti, ráadásul nem is szűken könyvszakmai probléma. Mert a kérdésre, hogy tegyünk-e úgy, mintha ez a nap csak a könyveink meg az olvasóink feletti örömünkről szólna – az én válaszom az, hogy ne tegyünk úgy.”

Mert, ahogy fogalmazott:

történetesen megint egy pártállami prés szorításában, egy újabb autokráciában élünk. Melynek temérdek a hátulütője, vezérlőjének pedig az lett immár a rögeszméje, hogy a mi hazánkat, összes vidékével és fővárosával, annak minden kerületével, beleértve ezt a teret, rajta e sátrakat, a könyvhéttel együtt elfordítja választott irányától és közösségétől, Európától.

Szerinte egyre kevésbé hasonlít Európára az, amerre tartunk, miért kellene úgy tennünk, mintha nagyjából rendben mennének a dolgok?

Ez a kormány mindinkább az európai demokratikus normák megtagadásának irányába próbál fordítani minket, időben pedig vissza, a felvilágosító tudás elleni támadás, a bűnbakokra átkot szóró gyűlölködés, a vérségi vádaskodás, a boszorkányüldözés korába törekszik. És mi itt álljunk bénultan egy őrült rendező félretekert forgószínpadán, és ne vegyük észre, hogy ha fölnézünk, utat mutató csillagainkat hovatovább az ellentétes oldalon találjuk?

Az európai értékrend védelmében pedig szembe kell szegülnünk azzal, hogy egy világhírű egyetem nálunk elüldözendő ellenséggé válhasson, utalt a CEU-ra, illetve azzal, hogy további nyomtatott vagy digitális lapok essenek az önkény áldozatául, utalt a Népszabadságra többek közt.

És még mivel kell szembeszegülni Závada szerint? Azzal,

  • hogy „civil szerveződéseinket bűnszövetségként bélyegezzék meg”,
  • hogy „a tudás leértékelődjön”,
  • hogy „a kulturálatlanság diadalmaskodjon”,
  • hogy „az oktatás, a kutatás és az alkotás autonómiája csorbuljon”,
  • hogy „az egyik oldalon temérdek kivéreztetést lássunk, a másikon pedig sok érdemtelen dotálást, sőt, tékozlást”,
  • hogy „egyes kiválasztottak kézből legyenek etetve, sőt, tömve”,
  • hogy „virágozzék a propagandasajtó meg az udvari művészet”,
  • hogy „a minden értelemben vett szegénység növekedjék.”

De azért, mondta, próbáljunk meg normális könyvhetet tartani. Mert „Európa kultúrája is a miénk, és hogy a mi kultúránk is Európáé.”

Elhangzott 2017. június 8-án a budapesti Vörösmarty téren, a 88. Ünnepi Könyvhét megnyitóján, az Élet és Irodalom nyomán.

*

Závada komor szavai ellenére, vagy éppen azért menjenek ki a könyvhétre, jó az. Főleg, mert meg tudják venni kollégánk, Pető Péter legújabb, egyben első regényét is, a Leshatárt. Kelet-Magyarország, foci, kilátástalanság, emberi sorsok, bírók, jó lett. Ha szerencséjük van, még dedikáltathatják is, ha meg nagyon sok van ebből, mármint a szerencséből, közös képük is lehet a szerzővel.

Kiemelt kép a helyszínről: Mohai Balázs, MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik