Közélet

Tarlós: Lesz pénz a 3-as metró felújítására

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 06. 09. 09:26

A főpolgármester pénteken az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy a pénzmaradvány várhatóan nemcsak az új tenderkiírásra szoruló két felújítási – a déli és a középső – szakasz költségeit biztosítja, hanem a projekt teljes befejezését.

Ez egyelőre semmilyen mértékben nem érinti sem az Európai Unió által támogatott, sem az Európai Beruházási Banki hiteléből tervezett fővárosi projekteket.

Tarlós István kiemelte: a munkálatokat el tudják kezdeni, hiszen a kormánnyal érvényes támogatási szerződésük van 137,5 milliárd forintról.

Tehát a munkának a fedezete megvan, az északi szakasz állomásaival és a teljes alagúttal megkezdődhet a 3-as metróvonal felújítása, tette hozzá. Tarlós István megjegyezte azt is, az előbbiek munkálatai lényegesen kevesebbe kerülnek, mint a jelenleg rendelkezésre álló fedezet.

A főpolgármester kijelentette: az ügyben nem vitatkozik senkivel, a főváros érdeke, hogy a metróvonal megújuljon, és ezt meg fogják oldani.

Szerencsére gondoltam már korábban rá, hogy itt a finanszírozás körül nem biztos, hogy rendben lesz minden.

Tarlós István elmondta azt is, hogy Brüsszelben egy küldöttség tárgyal majd arról, hogy az Európai Unió engedné-e a pénzmaradványból származó forrás felhasználását a déli és a középső szakasz befejezéséhez, nem lenne-e ennek valamilyen szankciója.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Boy is bullying by children at school
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.