Közélet

Öt éven belül minden fővárosi földutat le kell aszfaltozni

Programot dolgoz ki a Fidesz budapesti választmánya, hogy öt éven belül minden fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzanak, a finanszírozáshoz pedig a kormány támogatását kéri, közölte Kocsis Máté, a testület elnöke, józsefvárosi polgármester és Riz Levente, Rákosmente polgármestere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kocsis Máté elmondta: a budapesti választmánynak a héten tartott ülésén részt vett Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök is, aki megerősítette, a kormány partner a jövőbeni fővárosi fejlesztésekben. 1990 óta a Fidesz-KDNP politikai közössége tette a legtöbbet Budapestért, hangsúlyozta a választmányi elnök.

Riz Levente kifejtette: a 313 kilométernyi fővárosi belterületi földút – amelyből a legtöbb, 80 kilométer Rákosmentén van – aszfaltozása a becslések szerint 65 milliárd forintba kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik