Közélet

Szigetvári: Rendszerváltásnál többre van szükség

Az Együtt ma tartotta jelöltbemutató gyűlését: a párt a Cselekvő Ellenzék országos kampánykörútjának lezárásaként bemutatta 106 egyéni képviselőjelöltjét egy több mint 300 fős nagyrendezvényen.

Az eseményen Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvéri Viktor, a párt választmányi elnöke mondtak beszédet.

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke beszédében köszöntötte a megjelent civileket, üzletembereket, valamint a Párbeszéd képviseletében Karácsony Gergelyt és Szabó Tímeát. Szigetvári Viktor megköszönte a jelenlétet Gulyás Márton civil aktivistának is.

A választmányi elnök beszédében elmondta: 2018-ban forradalomnál kevesebbre, de rendszerváltásnál többre van szükség.

Mint fogalmazott,

mi vagyunk az egyetlen magyarországi párt, amelyik nem azt mondja, amivel hülyíteni lehet az embereket, hanem azt, amit tennünk kell a hazánkkal, a hazánkért

Bezárkózás helyett nyitott nemzetpolitikára, félelem helyett szabad köztársaságra, gyűlöletkeltés helyett biztonságra, nyomor helyett igazságos piacgazdaságra van szükség. Ugyanakkor az erősebb jóléti állam semmiféleképpen nem jelentheti azt, hogy a tisztességes, jobb módú, adott esetben gazdag embereket ellenségnek tekintjük – tette hozzá.

Szigetvári Viktor végül megemlítette azt is, hogy Bajnai Gordont, az Együtt alapítóját nem lehet olyan emberekkel egy napon említeni, akiknek a magyar történelem szemétdombján van a helyük.

Fotó: MTI

Juhász Péter, az Együtt elnöke így nyitotta beszédét:

Most van itt a momentum, hogy legyen más a politika, együtt legyünk, ehhez azonban párbeszédre van szükség.

Szerinte, ha elindul az együttműködés a demokratikus oldalon, le lehet váltani a Fideszt 2018-ban. Kiemelte, nem egy pártban, de Együtt tudjuk megváltoztatni Magyarországot.

Mint azt Juhász Péter elmondta, az Együtt teszi a dolgát, amire bizonyíték, hogy a független sajtó szerint a vidéken legaktívabb nyolc politikus közül négy az Együtt színeiben politizál. A párt elnöke kiemelte azt is, számukra a politika szolgálat, aminek a középpontjában a szabadság és a jogegyenlőség áll.

Juhász Péter azt is hozzátette, hogy az Együtt számára nem a Parlamentbe kerülés a tét, hanem a kormányváltás, amihez szükség van együttműködésre.

Közösen kell helyreállítanunk a demokráciát, szabaddá tennünk a médiát és a rezsim bukása után igazságot tennünk. Éppen ezért nemcsak arról kell beszélnünk, hogy mi “nem”, hanem arról is, mi igen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik