Közélet

Több mint egymilliárd forint kárt okozott a keddi ítéletidő

Közel 8 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz a május 23-i, kedd délutáni felhőszakadást követően: a károk becsült értéke elérheti az 1,2-1,3 milliárd forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége szombaton.

Ömlött az eső, apokaliptikus állapotok Budapesten
Brutális az idő a fővárosban, eddig több mint száz bejelentés érkezett a tűzoltókhoz.

 

A legtöbb kárt a felhőszakadás és az azt követő beázás miatt jelentették be az ingatlanok tulajdonosai. Gyakoriak voltak a tetősérülések, illetve panelhézag-beázások is, az első összesítések alapján azonban a legtöbb kárt az alacsonyabban fekvő ingatlanokat, illetve pincéket, garázsokat ért elöntések okozták.

Elképesztő fotók a budapesti ítéletidőről
A lezúduló nagy mennyiségű csapadék a város számos pontján okoz gondokat, eddig több mint száz bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez.

 

A biztosító társaságok szakemberei arról számoltak be, hogy mind területileg, mind időben szokatlanul koncentráltan jelentkezett a csapadék. A káresemények 75-80 százaléka a fővárosban történt, 15 százaléka Pest megyében, és mindössze 5-10 százalékuk az ország többi területén.

 

Az első összesítések szerint a felhőszakadás egyértelműen a Budapest észak-déli vonalat érintette, a kelet-nyugati kerületekben jóval kevesebb kárt okozott a nagy mennyiségű csapadék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik