Közélet

4,5 milliárd forintért vettek ingatlant a jegybank alapítványai

A Pallas Athéné Alapítványok 14,9 millió euróért, azaz 4,5 milliárd forint értékben megvásárolták és felújítják az Ybl Miklós által tervezett, a Hétház tömbhöz tartozó, Andrássy út 40-42-es szám alatti épületeket – közölték az MTI-vel.

Az eredeti terveken Hétház néven feltüntetett tömb részét képző Andrássy út 40-42. szám alatti háromemeletes épületek ma üresen, kihasználatlanul állnak.
A műemléki védettségű tömbben közel 3500 négyzetméternyi bérbe adható terület van, amelyből két szint kereskedelmi célokra, üzlethelyiségként, a felső szintek pedig irodaként hasznosíthatók. Az utcaszinten eredetileg is üzlethelyiségek üzemeltek, itt a mai napig megvannak azok a korabeli öntöttvas oszlopok, amelyeket a nagy kirakatok miatt építettek be.

A Pallas Athéné Alapítványok szerint az évek óta üresen álló ház megvásárlásával és korszerű felújításával a nemzeti vagyont is gyarapítják.

Az MNB alapítványainak nem ez az első ingatlanvásárlása, korábban 25 milliárd forintot költöttek négy ingatlanra, köztük a Széll Kálmán téri Buda Palotára.

25,2 milliárdért vettek négy ingatlant az MNB-alapítványok
Három budapesti és egy debreceni ingatlant szereztek meg. Lesz még költség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik