Közélet

Nagyot zuhant a HÍD programban tanuló gyerekek száma

Nagymértékben visszaesett a Híd programokban résztvevő tanulók száma: míg tavalyelőtt még közel 3100-an tanultak a felzárkóztató programban, addig a 2016/17-es tanévben már alig több mint 2370-en – írta a Magyar Nemzet szerdán a Központi Statisztikai Hivatal oktatási adatokat elemző kiadványa alapján.

Pedig felzárkóztatási programokra égető szükség van, ugyanis a 2015/16. tanév végén a nyolc évvel korábbi első osztályosok mindössze 89,9 százaléka végezet el eredményesen a 8. évfolyamot. A cikk szerint aggasztó az is, hogy 2016-ban – az európai trendekkel ellentétben – nőtt a hazai korai iskolaelhagyók aránya, vagyis azoké a 18-24 éveseké, akiknek nincs középfokú végzettségük és a mérés időpontját megelőző négy hétben semmilyen képzésben nem vettek részt.

A 2013-ban indult Híd programok célja a lemorzsolódott tanulók visszavezetése a képzésbe, valamint azok számának csökkentése, akiknek nincs alap- vagy középfokú végzettségük.

Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a közelmúltban a Híd programokkal kapcsolatban arról beszélt, az eémúlt évek tapasztalatait mérlegelve újra kell gondolni ezt a képzési formát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik