Közélet

Orbán átvilágítása csapda a Fidesznek

Kedden döntenek a kormányfő átvilágításáról. Demeter Márta szerint a „nem” is leleplező.

A parlament nemzetbiztonsági bizottsága kedden dönt a független képviselő javaslatáról, amely a mindenkori miniszterelnökök, államfők átvilágítását rendelné el. Demeter Márta szerint ez garantálná, hogy az ország vezetői nem külső befolyás hatására döntenek bizonyos kérdésekben. A képviselő a Hír Tv-ben azt mondta, a szavazás önmagában is leleplező lesz, elárulja, ki, hogyan gondolkodik e kérdésben.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy ki hogyan fog szavazni a törvényjavaslatnál, mi fog történni a bizottságban is, hiszen a jelenlegi miniszterelnökre és arra a körre vonatkozik, amely most kimarad a nemzetbiztonsági ellenőrzésekből, illetve a jövőbeliekre is vonatkozna. Azt hiszem, ki fog derülni, hogy ki mit gondol erről a kérdésről.

Demeter Márta azt követően nyújtotta be javaslatát, hogy a belügyminiszter – szerinte – nem adott érdemi választ arra, Orbán Viktor átesett-e valaha is nemzetbiztonsági átvilágításon. Pintér Sándor tudatta, a hatályos törvények szerint a miniszterelnököt nem kell átvilágítani, de így is megismerhet minősített adatokat.

Orbán Viktor az egyetlen olyan magyar miniszterelnök, aki nem esett át ilyen ellenőrzésen, a többi kormányfő töltött be olyan tisztséget, ami miatt át kellett világítani őket. A titkosszolgálatok az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén közölték, Orbán Viktorral kapcsolatban semmilyen terhelő adat, információ nem áll rendelkezésükre. Demeter Márta szerint azonban valójában nincs garancia arra, hogy a kormányfő nem zsarolható, nem merül fel vele kapcsolatban nemzetbiztonsági kockázat.

Arra egyébként számtalan nemzetközi példa van, hogy nem világítják át a kormányfőt, államfőt, de a független képviselő érvelését – az úgymond leleplező bizottsági szavazásról – furcsa módon éppen a kormánypártok hitelesítették, amikor Orbán Viktor lehetséges kihívójának vagyongyarapodásának vizsgálatakor „falazást” emlegettek.

A szegedi közgyűlés baloldali többségű bizottsága leszavazta, hogy vagyonnyilatkozat-tételi eljárás induljon Botka László polgármester ellen. A kormánypártok szerették volna megtudni, mekkora az MSZP-s politikus vagyona. Az elutasítással egyértelművé vált, hogy titkolnivalója van Botka Lászlónak. Falaznak a szocialisták Botka Lászlónak – mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője.

A Jobbik a kormánytagok három pillérből álló, D-típusú átvilágítását szeretné. Vona Gábor elnök korábban jelezte, pártja az eddiginél szigorúbb nemzetbiztonsági átvilágítást, a családtagokra és a szűkebb környezetre kiterjesztett pénzügyi-vagyoni vizsgálatot és elmeorvosi vizsgálatot is előírna a kormány tagjainak, éppen azért, hogy a kormányt semmilyen irányból ne lehessen zsarolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik