Közélet

Az Emmi főosztályvezetője záratta ki Simicska fiát a Fidelitasból

Simicska Lajos Ádám. fotó: zsurpubi.hu
Simicska Lajos Ádám. fotó: zsurpubi.hu
Az Emmi ifjúságügyi főosztályának vezetője, Varga-Bajusz Veronika kezdeményezett etikai eljárást a Fidesitasban Simicska Ádám ellen, miután a Magyar Nemzet kiadójának vezetője márciusban egy Jobbikot favorizáló interjút adott a Zsúrpubi weboldalnak.

Kizárták a Fidelitasból Simicska Ádámot, a Fidesz kegyvesztetté vált egykori pénztárnokának fiát.

Az ifjabb Simicska maga töltötte fel Facebook-oldalára a határozatot, amelyből kiderül, hogy Varga-Bajusz Veronika, a Fidelitas budapesti választmányának elnöke panaszolta be, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumában betöltött vezetői állása mellett aktív tagja a Fidelitas II. kerületi szervezetének, ahol Simicska Lajos fia is tag volt.

A Böröcz László Fidelitas-elnök aláírásával ellátott határozat szerint Simicska Ádám megsértette a szervezet etikai szabályzatát véleménynyilvánításaival és nyilatkozataival, amelyek sértették a Fidesz jó hírnevét. Külön megnevezik a szabályzat azon bekezdését, ami arra vonatkozik, hogy „a közösségi médiumokban történő véleménynyilvánítás során a tag köteles a Fidelitas alapelveinek és jogos érdekének következetes képviseletére és érvényesítésére”.

A kormánypárti sajtó korábban azt híresztelte, hogy Simicska Ádámot a Jobbik képviselőjelöltként fogja indítani a parlamenti választáson, de az érintett ezt cáfolta. Akkor közölte, hogy egyetlen szervezetnek tagja, a II. kerületi Fidelitasnak, ahová 2006-ban lépett be. Böröcz ezután jelentette be, hogy kizárják Simicskát, aki egy interjúban hitet tett amellett, hogy a Jobbik nyeri a következő választást, és csak az a kérdés, lesz-e Vona Gábornak kétharmada.

Az etikai vizsgálat végkimenetele egyébként senkit sem lephetett meg különösebben, hiszen Böröcz László, a Fidelitas elnöke a kormány közeli PestiSrácok című oldalnak már rögtön az interjú megjelenése után bejelentette, hogy Simicskát ki fogják zárni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik