Közélet

Támadják a magyart, a CÖF meg kóstolóval van elfoglalva

üdvözöljük matolcsy elnök urat (matolcsy györgy, demonstráció)
üdvözöljük matolcsy elnök urat (matolcsy györgy, demonstráció)
Szerencsére vannak, akik ilyenkor is észnél vannak.

A Honfoglalás 2000 Egyesület általában tökéletes közleményekkel és nyilatkozatokkal szokott előállni, ők azok, akik Nobel-díjat adnának Vlagyimir Putyinnak, és Orbán Viktornak is, neki azért, mert politikusokat mégsem szokás szentté avatni. De fordultak már kérelemmel az országos rendőrfőkapitányhoz is, hogy „adjanak ki nemzetközi elfogató parancsot Angéla Merkel német állampolgár ellen”.

Friss közleményüket változtatás nélkül idéznénk, mert kár volna bármit változtatni rajta:

HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET: NEM MEGYÜNK A KÓSTOLÓRA!

 

Bujákra hívja a CÖF az embereket – meghívójuk szerint, hogy kóstolják meg a Komplettált egészséges ételeket. A Honfoglalás Egyesület tagjai úgy határoztak: nem mennek el a kóstolóra, ugyanis éppen a jelzett időpontban arról fognak tárgyalni több hazafias civil szervezettel (a CÖF nélkül), hogy miként tiltakozzanak az Európai Parlament Magyarországot elítélő legújabb döntése ellen. Nagyon jó dolog kóstolót szervezni, ám a Honfoglalás Egyesület úgy tartja: érdemes az emberek százezreit békésen meneteltetni – mondjuk Budáról a Hősök teréig, mert utána jó étvággyal fogyasztanák el a CÖF által ajánlott komplettált ételeket. Meggyőződésünk: a magyarok nemcsak a hasukat szeretik, hanem a hazájukat is, és megvédésre készen állnak – ha hívják őket.

 

Kiadó: Honfoglalás 2000 Egyesület – Pannonpuli.hu – Nemzeti Szociáldemokraták

A közlemény azért is érdekes, mert a komplettált egészséges ételek fent említett bujáki kóstolója május tizedikén volt, ma meg tizenhetedike van. Ezt a CÖF honlapjáról tudom, ahogy azt is, hogy lakástextil-végkiárusítást tart a BÉTEX, a Csizmadia László által privatizált textilkereskedő cég. Ugyanitt választási malacok cserélhetők Playstation 3-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik