Közélet

Ungár Péter: A biztonságunkat veszélyezteti a feltáratlan ügynökmúlt

A NATO- és európai uniós tagság, valamint a közvéleménykutatások is egyértelműen mutatják, hogy az emberek Nyugatit választanák a Kelettel szemben, ezért a két pólus közötti információs háborúban is ugyanazt az oldalt kellene választani – írja a Magyar Nemzetnek írt publicisztikájában Ungár Péter, a Lehet Más a Politika elnökségi tagja. A politikus szerint

Aki ezt az egyértelmű többségi akaratot kétségbe vonja és aláássa, az Magyarország biztonságát és szuverenitását teszi kockára

A többségi akarat kétségbe vonásának egyik meghatározó jele, hogy a magyar kormány nem áll ki az aktanyilvánosság mellett, ezért abban sem lehetünk biztosak, hogy a nemzet érdekeit tartják szem előtt. Ungár szerint ameddig “a magyar emberek biztonságát és önrendelkezését veszélyeztető ügyek maradnak rendezetlenül”, mint a paksi bővítés vagy a Yandex-botrány, addig az a legkevesebb, ha az ügynökmúltat feltárják.

Az LMP elnökségi tagja írásával Torba Tamásnak szintén az MNO-n megjelent cikkére válaszolt, amelyben Torba bírálta azt, hogy az LMP listát készített azokról a kormánytagokról, akik Oroszországban tanultak, ezért alkalmazásuk nemzetbiztonsági kockázatot vethetnek fel. Nem azzal van baj, ha valaki Moszkvában tanult, fejtette ki Ungár, hanem azzal, ha az állampárti rendszer fenntartását szolgáló elkötelezettségek alakultak ki, amelyek még ma is élnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik