Közélet

PDSZ: az egyházi iskolák kiválogathatják a legjobb képességű diákokat

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kedden közleményben számolt be az állami és az egyházi fenntartású intézmények lehetőségeinek és jogosultságainak jelentős különbségeiről. A PDSZ szerint veszélyben az egyház és az állam szétválasztásának elve, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig hanyagolja a világi iskolákkal kapcsolatos feladatait, ezért a szervezet utólagos alkotmánybírósági normakontrollt kezdeményez a fennálló helyzettel kapcsolatban, ha erre a jogszabály lehetőséget ad, akkor az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulnak.

A PDSZ nehezményezi, hogy

  • a második Fidesz kormány magalakulását követően felgyorsult az iskolák egyházi átvételének folyamata, 2016/17-ben 1308 ilyen intézményt tartanak számon, míg 2010-ben például csak 572 intézmény volt egyházi fenntartásban. A szervezet szerint a korábbiakkal ellentétben mára általános elvárás a hitéleti tevékenység mind a diákok, pedagógusok és a szülők körében is. Számtalan helyről érkezik jelzés az érdekvédelmi tevékenység akadályozásáról is.
  • Súlyos különbségek vannak az „állami” és az egyházi intézmények jogosultságai között: az egyházi iskoláknak például nincs körzeti ellátási kötelezettségük, így

    kiválogathatják a legjobb képességű diákokat, akár az egész országból is. Ez a Klikhez tartozó intézmények esetében nincs így.

  • Óriási a különbség a finanszírozásban, bár éppen azért döntöttek az állami iskolák központi irányításáról, hogy csökkentsék a különbségeket. A közlemény a Költségvetési Felelősségi Intézet a tavalyi költségvetés alapján készült számítására hivatkozik. Eszerint egy állami iskolában az egy főre jutó támogatási összeg (61.300 Ft) 2,6-szer kevesebb, mint az egyházi iskolák esetében (160.000 Ft). Ráadásul a különbség  2017/18-ra a 3,4-szeresére fokozódik: a Klik iskoláinak esetében 5 százalékkal 58.300 forintra csökken, az egyházi iskoláknál 200 ezer forintra nő a támogatás.
  • Ráadásul a kézzel fogható anyagi előnyökön kívül az egyházi iskolákban módszertani és tankönyvválasztási szabadság van, mely a Klikhez tartozó intézményekben nincs így.

    A PDSZ szerint

nem egyértelmű, hogy az állam tudatosan gerjeszti e ezzel a támogatási rendszerével a szegregáció terjedését, de egyértelműen fokozódó folyamatról van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik