Viszonylag ritkán derül ki igazán koherensen, mit is gondol Orbán Viktor a világról és az abban zajló változásokról. Most épp kiderült. A miniszterelnök komolyabb programbeszédet mondott, mint a híres illiberálisozás óta talán bármikor, pedig csak a köztévének nyilatkozott egy pekingi út közepén.
Szavaiban az az érdekes, hogy a láthatóan jó hangulatban lévő Orbán újra megerősít egy csomó olyan dolgot, amikről eddig is sejtettük, hogy a gondolkodásának törzsét adják. Orbán szerint korszakhatárhoz érkeztünk, a globalizáció régi modellje elvesztette a lendületét. Az eddigi rendszer szerint a pénz nyugaton volt, ahogy a profit és a technológiai tudás is, és onnan áramlott keletre.
Szerinte ennek vége. A gazdaság húzóereje már nem nyugaton van, hanem keleten. Illetve a Kelet felzárkózott a Nyugat mellé. Technológia fejlettségben a keletiek már nincsenek lemaradva a nyugatiakhoz képest, a pénz pedig Ázsiában halmozódik fel, aztán megindul nyugat felé.
Tanár-diák
A miniszterelnök szerint a magyar gazdaságban is az látszik, hogy az elmúlt időszakban a nagy amerikai és európai cégeket kínaiak vásárolták fel, és hirtelen nagyon megnőtt a kínai beruházások aránya Magyarországon. Orbán szerint ez a mozgás teljesen ellentétes azzal, amit az utóbbi időben megszoktunk, és amit megtanultunk a világgazdaság működéséről.
Orbán szerint Kína azért indította el az Új Selyemút projektet, mert ez egy másik irányú mozgás. A miniszterelnök azt mondja, a kínai modellben nincs tanár és nincs diák, egymás elfogadására épül. Ebben a rendszerben mindenkinek joga van a saját kultúrájához és a saját társadalmi berendezkedéséhez, joga van a saját értékeihez. Azért is beszél erről ennyire lelkesedve, mert ebben a rendszerben nem megváltoztatni akarják egymást a felek, hanem szövetségbe tömörülni. Legalábbis szerinte.
Választani kell
Ez az egész beszéd ismét arra ural, hogy Orbán szerint eljött az ideje, hogy Magyarország oldalt válasszon. Régóta rendszeresen előkerül, hogy a miniszterelnök azért egyensúlyoz ilyen látványosan a Nyugat és a Kelet között, és közben azért közelít óvatosan a Kelethez, mert szerinte a nyugati modellnek mára vége. Orbán pedig jó eséllyel úgy látja saját magát ebben a rendszerben, mint aki hosszú időre eldönti, hogy Magyarország a következő kulturális harcban a nyertes, vagy a vesztes oldalra áll-e.
Ezek persze nagyrészt feltevések és következtetések. Kevés olyan ember van ma Magyarországon, aki tényleg tudja, hogy a miniszterelnök mit gondol a világról. Kitalálni pedig viszonylag nehéz ezt, így csak támpontokat, például beszédeket vehetünk figyelembe.
Meg persze azt, hogy a magyar miniszterelnök mennyire mozog kényelmesen egy adott közegben.
Olyan videót még nem láttunk, hogy Orbán a Berlaymont előtt hajnali kettőkor magyar nótát énekelne, miközben Pekingben eldalolta, hány fodros szoknya jutott Katinak.
Oktatás
Arra is csak következtetni lehet, hogy a tanár-diák kapcsolattal szembeni kirohanáshoz valami köze azért lehet azoknak a támadásoknak, amelyeket Orbán a CEU és a civiltörvény miatt kapott nyugatról. Ha valamit megtudtunk Orbán Viktorról az utóbbi pár évtizedben, az az, hogy elég dacosan viseli, ha irányítani próbálják. Márpedig a nyugati politikai modellben tényleg a nyomásgyakorlás az egyetlen hatékony módszer arra, hogy egyes államok elérjék a céljaikat. A keleti modellel szemben az igazi előny itt az, hogy a nyomásgyakorlás nyilvános, nem kemény hiteleken, vagy konkrét zsarolásokon keresztül, titokban történik.
Azt nyilvánvalóan senki nem tudja, igaza lesz-e Orbánnak a Kelet-Nyugat harc kimenetelében. Ezt Szent István korában sem tudta senki. Mégis voltak racionális okok amögött, hogy István Nyugatról kért koronát Kelet helyett. És jól is döntött. Tegyük fel, hogy a civilizációk harcát meg lehet nyerni, vagy legalább azt, hogy élesen el lehet választani a nyugatit a keletitől. Ebben az esetben az elmúlt ezer év egyértelmű győztese a nyugati civilizáció volt.
Pedig nem mindig nézett ez így ki. Nehéz lett volna megmagyarázni IV. Bélának, miután a mongolok apró serege megalázta Európa akkori legerősebb haderejét, hogy végül nem a Mongol-birodalom lesz a világ vezető hatalma. De nem lett az. Vannak a világpolitikának visszatérő, soha eltűnni nem akaró szereplői, és tény, hogy Kína is köztük van.
Rend
És érveket hozni is viszonylag nehéz azzal szemben, hogy Kína megnyeri-e végül a nagy globalizációs játszmát.
A tudás nem magától jött létre a kínai gyárvárosokban, hanem nyugatról áramlott oda be, még akkor is, ha megtanulták sikeresebben felhasználni.
Ami Kína előnyét jelenti a nyugati renddel való szembenállásból, az pont az, hogy bizonyos korlátokat, amelyek a nyugati rend fejlődését akadályozzák, egyszerűen nem vesz figyelembe. Könnyű tanár-diák viszonyról beszélni, ha sértett miniszterelnökök vagyunk, de egészen más, ha alapvető jogaiban sértett, elnyomott kisebbséghez tartozunk. Ebben az esetben egészen mást jelent a nyugati tanár beavatkozása, mint Orbán számára.
És igaz, hogy Kína lendületesen fejlődik, de a folyamatosan középosztályosodó kínai társadalom még nagyon sokáig nem fog ugyanúgy élni, ahogy mondjuk az amerikai vagy nyugat-európai középosztály teszi. És lehet, hogy pont azért nem fog, mert nem képes a saját hatalmával szemben akadályokat felhúzni.
Nyugaton még mindig jobb élni, mint keleten, bárki is nyeri meg ezt a harcot.
