minimálbér (Array)
Közélet

8 óra munka is kevés lehet 2 gyermek eltartásához

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 05. 16. 09:41

A dolgozói szegénység leküzdéséhez emelni kell a béreket.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség megbízásából elkészült az a létminimum-számítás, amely azt mutatta, jelenleg a kétgyermekes családok harmada (36 százaléka) a létminimum alatti jövedelemből kénytelen megélni.

Kordás László elnök az InfoRádiónak azt mondta, a két gyereket nevelő kétkeresős családok havi megélhetési létminimuma 256 ezer forint, egy főre tehát 64 ezer forintnak kellene jutnia, ám ezt az összeget két közszférában dolgozó szülő sem keresi meg, náluk a dolgozói szegénység továbbra is gondot jelent.

Ez azt jelenti, hogy aki a nyolc órát ledolgozza, az még a megélhetéséhez szükséges költségeit sem tudja fedezni a munkabéréből.

Mínuszban a minimálbér

A Magyar Szakszervezeti Szövetség szeretné, ha a 2008 óta nem emelkedő családi pótlék összegét nagyobb arányban megemelnék. Ennek összege most gyerekenként 12.200 forint – a szövetség szerint akár ennek duplája is szóba jöhetne. Magyarországon 590 ezer kétgyermekes család van, közülük 390 ezer tudja igénybe venni a családtámogatási rendszer valamelyikét.

200 ezer család tehát a létminimum alatt él.

Tavaly az egy főre jutó létminimum 86.619, a minimálbér nettó értéke 84.700 forint volt, tehát aki minimálbéren van foglalkoztatva, az biztosan a létminimum alatt él. Számuk a becslések szerint 800 ezer és egymillió közé tehető. Ők ráadásul a foglalkoztatottak, ám ide kell számolni azokat is, akik vállalkozóként minimálbérre vannak bejelentve.

A kutatást készítő Policy Agenda jelezte, hogy nőtt a közfoglalkoztatotti bér és a minimálbér közti olló (2017-ben előbbi 3 százalékkal, utóbbi 15 százalékkal emelkedett), a közfoglalkoztatotti bérből fenntartott háztartások 99 százaléka tartozik a létminimum alatt élők táborába.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

hacker at work with graphic user interface around
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.