Valletta, 2017. március 30.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Néppárt máltai kongresszusán Vallettában 2017. március 30-án.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Közélet

Elutasította a Fidesz azt a propagandaellenes nyilatkozatot, amelyet külföldön megszavazott

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

2017. 05. 15. 15:09

A Lehet Más a Politika (LMP) határozati javaslatként nyújtotta be a parlamentnek annak a nyilatkozatnak a magyarra fordított szövegét, amelyet az Európai Néppárt (EPP) máltai kongresszusán elfogadtak a résztvevők, így a Fidesz is. Két hónappal később a parlament Európai ügyek bizottságának hat fideszes tagja mégis leszavazta a nyilatkozatot – számolt be a Index.

A „Russian disinformation undermining Western democracy” című nyilatkozatban az Európai Néppárt tagjai kijelentették, hogy

Oroszország folyamatos törekvései, hogy elferdítsenek tényeket, manipulálják a valóságot, gyanakvást szítsanak a demokratikus berendezkedéssel szemben és beavatkozzanak nyugati államok választásaiba teljességgel elfogadhatatlanok

Az LMP szerint az Orbán-kormány hazai propagandagépezete felhasználja és terjeszti a Kreml dezinformációit, szó sincs semmiféle harcról, ezért erre az ellentmondásra szerették volna felhívni a figyelmet. Ungár Péter, a párt elnökségi tagja azt mondta az Indexnek, hogy egyetértettek az EPP javaslatával és azt remélték, hogy a Fidesz Málta után a magyar parlamentben is támogatni fogja a nyilatkozatot.

Németh Zsolt, a bizottság fideszes tagja azzal magyarázata a javaslat leszavazását, hogy az nem felelt meg a formai követelményeknek, mert annak nem egy parlamenti határozat az adekvát formája. Ungár szerint merő cinizmus ezzel elutasítani a javaslatot.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

The rescued private owned submarine UC3 Nautilus that sank on Friday 11. August, are dragged into Copenhagen Harbor 12. August 2017 by the Salvage ship Vina. The Swedish journalist Kim Wall which was on board the submarine is still missing. Owner and Captain Peter Madsen was rescued and charged with negligent manslaughter. (Foto: Jens Noergaard Larsen/Scanpix 2017)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.