Közélet

Félmilliárd forintot kapott a CÖF egy állami cégtől

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 05. 11. 16:11

Azt nem árulják el, hogy mire.

Tavaly 508 millió forinttal támogatta az állami tulajdonú MVM a kormány mellett tűzön-vízen át kiálló CÖF-öt – írja az Átlátszó.

A HVG még április végén írta meg, hogy a vállalat tavaly több százmillió forintot adott a békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum alapítványát, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány azonban csak annyit volt erről hajlandó elárulni, hogy „az érvényes törvényi előírásoknak megfelelően” számolnak el a támogatásokkal.

Az Átlátszó közadat-igénylésben fordult az MVM-hez. Az állami cég fontosnak tartotta leszögezni, hogy tavaly összesen több mint 130 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe különböző adónemekben és díjakban, és azt sem mulasztották el megemlíteni, hogy az elmúlt húsz évben sok milliárd forintot fordítottak társadalmilag fontos ügyek, események támogatására. Ezután tértek rá a lényegre:

az MVM Zrt. 2016-ban támogatta a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt. Társaságunk 508 millió Ft támogatást adott az Alapítványnak, amely felhasználásának határideje: 2017. november 20.

Azt nem árulták el, milyen célra adták a támogatást, de azt megírták, hogy a CÖKA közhasznú tevékenységet lát el, így a támogatás az MVM számára 101,6 millió forintos adóalap-csökkentést jelentett.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.