Közélet

Csatlakozik az EU az isztambuli egyezményhez

24.hu
24.hu

2017. 05. 11. 13:16

Korábban a témában:

Csatlakozik az Európai Unió a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezményhez a tagállami kormányokat tömörítő tanács csütörtöki döntése értelmében. A tanács sajtószolgálata hangsúlyozta, az unió a döntéssel megerősíti elkötelezettségét a küzdelem mellett, amelyet a nők elleni erőszakkal szemben folytatnak Európában és világszerte.

A nők elleni erőszak a diszkrimináció egyik szélsőséges formája, amely sérti az emberi jogokat. Az Európai Unió, azzal, hogy csatlakozik az isztambuli egyezményhez, megerősíti vezető szerepét a nők elleni erőszakkal és a nemi diszkrimináció minden formájával szembeni harcban

– közölte Helena Dalli, az EU soros elnökségét betöltő Málta illetékes minisztere.

Az aláírást követően el kell fogadni a konvenció rendelkezéseit, amelyhez az Európai Parlament jóváhagyása is szükséges. A tanácsi közleményben emlékeztettek arra, hogy Európában minden harmadik nőt ért már fizikai vagy szexuális erőszak, húsz nőből pedig egyet megerőszakoltak.

Az Európa Tanács által 2011-ben elfogadott konvenció az első nemzetközi jogi eszköz az erőszakot elszenvedő nők védelmében, de a családon belüli és párkapcsolati erőszak minden más aspektusára is kitér, többek között az erőszak tanúivá váló gyermekek védelmére is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.