Közélet

Az állam nem száll be a veronai buszbaleset kártérítési tárgyalásába

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 05. 09. 15:23

A veronai buszbaleset nem iskolai rendezvény keretében következett be, ezért az intézményfenntartó Klebelsberg Központ nem tud fellépni a károsultak nevében, mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

Balog Zoltán a károsultak kifizetésének ügyére vonatkozó kérdésekre válaszolva azt mondta: tudomása szerint vannak, akik már valamifajta előleget kaptak, és van számos ügy, amely még nem zárult le.

Hangsúlyozta: az ügybe segítő félként tudnak belépni, miután “nincs semmifajta jogi vonatkozása annak, hogy mit tehetne ezért akár az intézményfenntartó, akár az iskola, miután nem iskolai rendezvényen történt ez a baleset”.

Ezért is szigorították az iskolai rendezvények rendjét, azt, mi számít ennek és mi nem, hogy világos legyen: ha egy iskola bármilyen szervezésbe “beleáll”, akkor felelőséget is kell vállalnia és a fenntartónak is, mondta Balog Zoltán, megerősítve, hogy a veronai buszbaleset nem ilyen program közben történt.

Kiemelte: mindenki kaphat jogi segítséget, aki szeretné, az egy ügyvédi irodával tud konzultálni saját kártérítési ügyéről. Ha valakinek ilyen gondja van és a Klebelsberg Központhoz fordul, akkor ezt a jogi segítséget meg fogja kapni.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségnek tizenhét halálos áldozata volt. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Harry Potter author J.K Rowling attends the world premiere of Harry Potter and the Deathly Hallows - Part 2 in central London on July 7, 2011.  Thousands of Harry Potter fanatics screamed for the stars of the epic movie series as they hit the London red carpet for the final film's world premiere.
AFP PHOTO / CARL COURT / AFP PHOTO / CARL COURT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.