Közélet

Az angolnák kieszik a halott szemét

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2017. 05. 06. 13:30

Költőnő és mentőhajó-kapitány, és kísértetek járta házban lakik Írországban. Borzongató interjú Eleanor Hookerrel.
Korábban a témában:

 

Arra figyelmeztettél még Mumbaiban, ahol egy irodalmi fesztiválon találkoztunk, hogy sose nézzek vízbe fulladt ember szemébe.

Mert a tóban az angolnák kieszik a szemüket. A víz elnyeli a testet, és csak tíz nap után engedi el, akkor kerül a felszínre, az már nagyon nem szép látvány.

Te sose nézel a halott szemébe?

Amikor nekem szólt egy barátom, parancsnok az ír tengerészetnél, hogy “sose nézz a szemükbe”, természetesen az első alkalommal belenéztem.

Költő vagy és mentőhajó-kapitány. Utóbbi nem éppen női foglalkozás.

Mindig is a halászok feladata volt a mentés, ők meg ugye férfiak. Mi egy negyvenhárom kilométer hosszú, hatalmas szárazföldi tavon dolgozunk, Lough Dergen, melyet belső tengerként is emlegetnek. Gyönyörű, de nagyon veszélyes vízfelület, évről évre fulladnak meg itt emberek. Sokan könnyelműen vágnak neki, néhányan túl későn fogják fel, ha bajba kerülnek.

A tó a békét szimbolizálja észak és dél között. Bár a sziget északi része az Egyesült Királysághoz tartozik, a Shannon folyó egészen északig fut, mindkét országon áthalad. Így legalább a vizeink összekötnek minket, egyesítik a politikailag kettészakadt szigetet.

A tavunk egy természetes völgyben található, egyik öble pont a házunk mellett terül el. Látni tőlünk a Hazel Pointot és North Pointot, mely sokszor megjelenik a történeteimben, mert úgy hiszem, ez lehet az az átkelési pont, ahonnan a szellemek érkeznek. Néha azt képzelem, a vikingek idejében élek, mivel a vikingek a tavunkat és a Shannon folyót használták, hogy bejussanak az ország belsejébe.

Nőként hivatkozol a szigetre.

Mert nőnemű. Sosem felejt, könyörtelen, ha nem tiszteled, magával ragad. Nem tökéletes, és ezt tudja magáról. Nem az éden, nem a Paradicsom, ugyanakkor nem földi pokol, hanem nagyon is valóságos hely. Néha, viharban, amikor nyugati szél fúj, meghódítja a szárazföld szélét. Áradásnál érinthetővé válik, szinte belép a házunkba.

Az életmentő képzést egyedüli nőként végezted el.

Hatalmas tengeri vizeken gyakoroltunk, óriási viharban. Folyamatosan mondták, hogy „valaki biztosan sírni fog”, nyilván rám gondoltak a pasik, hogy majd feladom. Hát, nem adtam fel, de a tanfolyamról két fiút vissza kellett hoznunk a partra, mert nem bírták.

Az egyik gyakorlaton valamelyik gyakornok felkiáltott, hogy “kapaszkodj, kapaszkodj, kapaszkodj!”, és abban a pillanatban hatalmas vízfal emelkedett előttünk, majd a hajóra zúdult. Engem a levegőbe lökött a víz, szerencsére sikerült megkapaszkodnom a horgonykötélbe, a csónak hátába csapódtam.

Akkor egy életre megjegyeztem, mekkora erővel bír a víz, és sose szabad alábecsülni.

Jászberényi Eleanor Hookerről

“Indiában, Mumbaiban, a TATE irodalmi fesztiválon találkoztunk először. Középkorú, kedves családanyának tűnt, egészen addig, amíg fel nem ment a színpadra és olvasni nem kezdte a verseit. Teljesen lenyűgözött a költészetével, ezért meghívtam Magyarországra, miután néhány művét Mihálycsa Erika lefordította; a műveket a Kalligram májusi száma közli.

Melyik volt életed legnehezebb mentése?

Egy férfi az áradó folyón kiesett a kenujából, két híd alatt is átsodródott, de sem a tűzoltók, sem a rendőrség, sem a mentősök nem tudták kifogni, ezért a tó irányából felfelé haladva mi közelítettük meg. Az árvíz miatt sok fatörzs és ág ütközött a csónaknak, egyszer le is kellett állítanunk a motort. Megtaláltuk, én még ilyen rossz állapotban lévő embert nem láttam. A csónakba emeltük, próbáltuk újraéleszteni. Nem gondoltam, hogy sikerülni fog, de sikerült. A férfi nyolc héttel később megházasodott.

Küldött meghívót?

Nem, de utóbb meglátogatott minket, és nemrég kisbabájuk született. Azért van életben ez a férfi, és azért születhetett meg a gyereke, mert megmentettük. Amikor kimegyünk a viharba, és alig bírjuk lent tartani a csónak orrát, arra gondolok, felelős vagyok a legénységemért, és veszélyben lévő emberek várnak rám. Mesélik, akiket kimentetünk, hogy amikor a szürkeségből előbukkan a csónakunk narancsszín foltja, megkönnyebbülnek, érzik, minden rendben lesz.

A holttestek megkeresése is a munkátok része?

A mi feladatunk a mentés, de mivel kis közösségben élünk, ha eltűnik valaki, természetesen a keresésére indulunk. Már akkor is láttam halottakat, amikor ápolónőként dolgoztam. Kórházi körülmények között sokkal könnyebb a helyzet feldolgozása, segít, hogy egyenruhát viselünk, kéznél a felszerelés, steril a környezet. De amikor a mentőcsónakból beleveted magad a vízbe, hogy segíts egy fuldoklónak, akkor az őselemekkel harcolsz, egy élőlény vagy szemben a természettel.

Félelmetes látvány, ahogy a víz be- és kijár az emberek száján és orrán, szinte a tó részévé válnak. Ápolónőként tanultam meg, hogy az elhunytaknak is meg kell hagyni a méltóságát.

It was taken last night at the outdoor Activity centre just outside Killaloe, just before the tranquility was disturbed by Dizzy (my Boxer) throwing shapes at a guy in a wet suit.
A misztikus Lough Derg Fotó:Thinkstock

A tavon is a tisztelettel bánunk az emberekkel, nem az ő hibájuk, hogy baleset érte őket, hogy eltévesztettek valamit, vagy a hajójukkal történt baj. Sosem ítélkezünk, nem ez a mi feladatunk, hanem az, hogy mindenkit visszaadjunk a családjának.

Elmondásod szerint kísértetházban laktok a férjeddel, Peterrel, és a két fiaddal, Williammal és George-dzsal.

Úgy tartják, kökénybokorról tilos vesszőt vágni sétapálcának, mivel a tündérek hangja lakik benne, és balszerencsét hoz. Írországban valóban mindenhez társul babona, a házunkhoz is, amit a férjem dédszüleitől örököltük, de még előttük is éltek ott mások. Az 1700-as évekig vissza tudjuk vezetni, éppen ki lakott a házban. Egy ötvenholdas, vagyis húszhektáros terület tartozik hozzá, amit a szomszédaink esténként messze elkerülnek, mert elterjedt köztük, hogy kísértet járta a ház és a környéke.

Szerinted is az?

Igen. És azok is így érzik, akik már jártak nálunk. Peter nagymamája mesélte, egyszer, mikor ballagott hazafelé, tizenkilencedik századi öltözetben lévő emberek jöttek szembe vele. Csak rájuk köszönt, hogy „heló”, és továbbment.

Úgy gondolta, ezen a területen vékony a fal a mi világunk és a következő élet vagy dimenzió között, a halottak olykor átszivárognak, áttévednek.

Az étkezőnk falán több portré lóg elhunyt rokonainkról. A kisebbik fiam sokáig nem mert bemenni ebbe a szobába. Sőt, bevallom, csak a ház egyik szárnyát laktuk abban az időben, amikor aktív, fel-alá járkáló emberek lépteit, ajtócsapódást, fütyülést hallottunk. Azon szoktunk viccelődni, hogy az egyik szellemünk valószínűleg zenekritikus lehet, mert amikor Peter zongorázik, fütyülés hallik a folyosó felől.

Régebben a fiam dobolt, de nem ment túl jól neki. Egyszer kijött a szobájából, és morcosan megjegyezte, nem vicces, hogy a folyosóról kifütyüljük őt, ráadásul ijesztő is. Mondtuk neki, sajnáljuk, de valaki más lehetett.

Egyik este próbáltam rávenni, készítse el a házi feladatát, de nem akaródzott neki. Elkezdtem kergetni a folyosón, de mire a szobájába értem, senkit nem találtam. Hátborzongató volt. Végül a ház túlfelében találtam rá, írta a háziját. Árnyékot kergettem. Nem volt rosszindulatú, inkább huncut, bolondot akart csinálni belőlem. Sikerült neki. Egyetlen negatív pontja van a háznak, elementál, sötét, baljós szellem tűnik fel ott olykor. Peter és én különbözően észleljük: én rossz szagot érzek, Petert pedig, aki kórházi orvos, aneszteziológus, és mindenre empirikus bizonyítékokat keres, félelem tölti el. Ha érezzük, hogy van ott valami, kimegyünk, becsukjuk magunk mögött az ajtót, és a ház másik felébe telepszünk. Nagy segítség ilyenkor a kutyák, ők különösen érzékenyek az ilyenre. Néha nem hajlandóak bejönni bizonyos helyiségekbe, idegesen lapítanak.

Mi volt a legfélelmetesebb?

George még egész kicsi volt, amikor egyszer szólt, ne tegyek vissza egy képet a falra, mert a festményen szereplő kislány mindig odamegy hozzá, és meg akarja ölelni.

Nyomozni kezdtünk, kit ábrázol a festmény, és kiderült, a kislány évtizedekkel korábban lezuhant a közeli vár faláról és szörnyethalt. Amikor legközelebb a várba látogatva elmeséltük történetünket a tulajdonosnak, annyit mondott: „Ne aggódjanak, az én lányom is vele játszik mindig.”

Vallásos vagy?

Inkább spirituálisnak mondanám magam, és folyamatosan birkózom, őrlődöm ezzel. Amikor valaki arra kér, imádkozzam érte, nem egy gyerekkoromban tanult formális imát mondok, inkább valami olyasmit, hogy „Üdv, Isten, arra kérlek, hogy…” Természetesen karácsonykor elmegyünk a templomba, már csak azért is, hogy halljuk, ahogyan az emberek együtt imádkoznak és énekelnek, van abban valami fenséges. Ha érezni akarom egy felső erő jelenlétét, beevezek a tóra, és csak ülök, sodródom. Isten ott megtalálom az elém táruló gyönyörűségben.

Min dolgozol most?

Verset állandóan írok. Így dolgozom fel az álmaimat. Mindig teszek papírt az ágyam mellé, hogyha éjjel felébredek, jegyzetelhessek. Gyerekkoromban sokszor éberen álmodtam, tudtam, hogy álmodom, tudatosan részt vettem az álomban, mégsem tudtam megszakítani a folyamatot, ami megijesztett.

Mostanában inkább alvási paralíziseket élek át, rémálmaim vannak, pontosabban már nem is rémálmok, hiszen régóta ismerem őket, úgy jönnek látogatóba, akár a régi barátaim. Gyerekként még rémisztőek voltak, de ma már úgy köszönök nekik, hogy „ó, hát, visszatértél?!”.

Termékeny időszakon megyek keresztül, szinte maguktól íródnak a versek. Jövőre elkezdem a PhD-munkámat kreatív írásból. Egy regényen szeretnék dolgozni, Lizzie nevű kislányról szól, mágikus realizmus. Lizzie látná a halott embereket, beszélgetne velük, de nem rémítenék meg őt, még csak szokatlannak sem érezné. Az utóbbi időben, ahányszor belekezdek egy novellába, Lizzie valahogy előkerül a gondolataimból, egy barátom szerint így kér, hogy megírjam a történetét. Már ez is elég mágikus. Vannak írók, akik úgy hiszik, ők csupán egy-egy történet közvetítő, csatornái. Én nem gondolom, hogy csatorna lennék, de az biztos, hogy ez a kislány, bárki legyen is, akarja, hogy elmeséljem a történetét.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.