Közélet

Tarlós nem tudott a körúti jelzőlámpák mókolásáról

A főpolgármester beismerte, ergyák a budapesti jelzőlámpák fázisidejei.

Megvédte magát Tarlós István főpolgármester szerda reggel az ATV Start című műsorában, a 4-6-os villamosok lámpaprogramja miatt. Azt mondta, ő nem forgalomszervezőnek szerződött a fővároshoz, nem is tudott róla, hogy megváltoztatták a jelzőlámpák fázisidejét. Ez eleve a BKK feladata, most kísérleteztek, de visszavonták.

Azt Tarlós is elismerte, évek óta gondok vannak a lámpák fázisidejével.

Ahogy korábban megírtuk, beszélt a béremelésekről is, szerinte fővárosi siker, hogy a BKV-dolgozóknál sikerült meglépni ezt. Mint mondta, a 20 ezer fővárosi dolgozó bérfelzárkóztatása 30 milliárd forintba is kerülhetne. Arról is beszélt, kompenzálni kell azt, hogy az állami alkalmazottak bérét emelték az utóbbi években, az önkormányzatiakét nem. Ez ügyben Orbán Viktorral is egyeztetni fog.

Sokadszorra is megkérdezték Tarlóstól, indulni fog-e a 2019-es önkormányzati választáson a főpolgármesteri székért. Szerinte ez nem egy értelmes kérdés 2017 tavaszán. Egyes dolgokból elege van, de nagy dolog Budapest hajóját jó irányba mozdítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik