Közélet

A kockás inget is felrótták az elutasított iskolaigazgatónak

A makói önkormányzat fideszes többsége nem támogatta a 22 éve dolgozó gimnáziumigazgató pályázatát.

Hiába vezette 22 évig az intézményt, a képviselőtestület fideszes többsége elutasította a makói József Attila Gimnázium igazgatójának pályázatát, pedig Rója István egyedüliként jelentkezett az újabb ötéves mandátumra. Egyebek mellett azt rótták fel neki, hogy a gimnázium tantestülete szolidaritást vállalt a kormány oktatáspolitikáját bíráló miskolci tanárokkal.

Rója az RTL Klubnak azt mondta: előre szóltak neki, hogy a fideszesek nem fogják javasolni. Pályázatáról egyórás vitát tartottak a közgyűlésben, de az az igazgató szerint inkább neki szóló szemrehányás volt. A fideszes Toldi János azért szúrta le, mert kockás ingben jelent meg „egy országgyűlési képviselő-miniszter” előtt, bár ez nem igaz, mert világoskék ing volt rajta, amikor Lázár Jánossal találkozott.

Az igazgató ugyanakkor egyetértett a tiltakozókkal, azt mondta, a szakma jobbító szándékkal szólalt fel, mert a meggyőződésük ezt kívánja.

Az egyórás vita és Rója pályázatának elutasítása után szinte azonnal demonstrációba kezdtek a felháborodott makóiak – szülők, diákok és mások, akik kék szalagokat kötöttek a gimnázium kerítésére, és azt ígérték, kiállnak a mostani igazgató mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik