Közélet

Orbánnak Brüsszelben: Meddig fog elmenni? Konrádot, Kertészt fognak égetni a Kossuth téren?

Antonio Tajani EP-elnök javaslatára megszavazták, hogy a május elsejei Európai Parlamenti ülésen határozatot fogadnak majd el Magyarországgal kapcsolatban a CEU-ügyről a Parlamentben.

Frans Trimmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerint a civil társadalom adja egy demokrácia alapját, és szomorú látni, ha ezt korlátozni akarják.

Trimmermans szerint korábban már többször sikerült a magyar kormánnyal megegyezni, például az idegengyűlölet és a romák kapcsán.

Nemzeti konzultáció

Az első helyettes szerint az Európai Unió soha nem Brüsszelről szólt. Ezt reagálták a magyar Állítsuk meg Brüsszelt kampányra.

Szerinte több állítás is pontosításra szorul a magyar kampányban.

Trimmermans szerint nem igaz, hogy Brüsszel eltörölné a rezsicsökkentést. Sőt, együttműködik a magyarokkal. 

Nem igaz az sem, hogy Brüsszel bevándorlók befogadására kényszerítené Magyarországot. Azt várják, hogy tisztességgel bánjanak a menekültekkel. Ráadásul a magyaroknak kifejezetten kevés menekültet kell befogadnia, akik között nincsenek illegális bevándorlók, mind menedékjogot kaptak.

A külföldről irányított civil szervezetek vádja kapcsán (amelyek a magyar kormány szerint szervezika  menekültválságot) azt mondta Trimmermans, hogy ugyan a civil szervezetek szabályozása tagállami hatáskör, de ezt az EU-s törvényeknek megfelelően kell intézni.

Trimmermans azt is elmondta, hogy Brüsszel nem támadja a magyarok munkahelyteremtését, hanem aktívan támogatja azt.

Az első helyettes azt mondta, az ő életének legcsodálatosabb pillanata az volt, amikor leomlott a vasfüggöny, és Magyarország demokratikussá vált, ahol fiatalon sokszor járt. Szerinte ez nem az EU érdeme, de a megtartása már az EU feladata.

Orbán válaszol

“Majdnem harminc éves képviselői múltam alatt mindig nagyra értékeltem a vitát, a különböző vélemények ütköztetését” – mondta Orbán Viktor válaszul. Szerinte az előző Parlament Magyarországról szóló határozatai nem voltak igazak, amit szerinte a Tavares-jelentés látványos kudarca is igazolt.

A vitánk részben önökkel részben egy amerikai pénzügyi spekulánssal áll fenn,

mondja Orbán. Szerinte Magyarország mérete kisebb, mint amekkora hatalma Soros Györgynek van. Szerinte Soros embereket tesz tönkre, mégis találkozik vele az Európai Unió vezetése.

Elterjedt az a hír, hogy a magyar kormány törvénnyel bezárta Soros György amerikai pénzügyi spekuláns Budapesten működő magánegyetemét,

mondja Orbán.

Szerinte Ignatieff, a CEU rektora azt írta a hallgatóknak, hogy az egyetem léte nincs fenyegetve, ezért ez a vád abszurd. Olyan, mintha a megölt ember vádolná gyilkossággal őket, mondja Orbán.

Szerinte a valóság az, ogy a magyar módosítás 28 külföldi egyetemet érint, és nem tesz mást, mint egységesíti a szabályozást és átláthatóságot követel.

Orbán szerint a nemzeti konzultáció arról szól, hogy a kormány konkrét ügyekhez szeretné a magyar állampolgárok segítségével kialakítani a véleményét.

Weber válaszol

Orbán Viktor vádjaira és magyarázataira Manfred Weber, a néppárt frakcióvezetője válaszolt. Ő nem érti, hogy ha a CEU 25 éve két diplomát ad ki, akkor ez miért most lett probléma. Szerinte a nemzeti konzultáció nem a vélemények gyűjtéséről szól, hanem arról, hogy a magyar kormány hangulatot keltsen Brüsszel ellen.

Weber azt is szeretné tudni, hogy Magyarországon ki finanszírozza a kezdeményezéseket, Oroszország, az Egyesült Államok, vagy bárki más. 

Weber azt mondja, nem ők fogják eldönteni, ki lehet tagja a politikai családjuknak, és ki nem. Megvédte Orbánt, hogy soha nem menekült el a viták elől, de mondjuk a román miniszterelnököt nem látni sehol, pedig róla is szó volt ma.

Kemény kritika

Orbán legkeményebb kritikusa Guy Verhofstadt liberális francióvezető volt, aki egyenesen közölte, hogy 1989-ben találkozott először Orbánnal, az SZDSZ egyik találkozóján, és Orbánt akkor még Soros támogatott, és liberális politikus volt, kicsit olyan, mint Emmanuel Macron. Szerinte sok minden változott azóta. És sok minden változhat még.

Meddig fog elmenni? A könyvégetésig? Konrádot, Kertészt fog égetni a Kossuth téren?

Szerinte Magyarország most megint a szocializmusra emlékeztet a protekcionizmussal, ahol mindenkit ellenségnek látnak.

Verhofstadt feltette a kérdést Orbánnak, mit akar, hogy emlékezzenek rá, mint egy politikusra, aki segített felszabadítani Magyarországot a kommunizmus alól, vagy mint egy politikusra, aki visszavezette oda.

Nigel Farage, az ördög öltönyös megtestesülése is megszólalt, és nagyon dicsérte Orbánt. Pedig a Brexit is mekkora ötlet volt.

Balczó Zoltán a Jobbik nevében azt mondta, ők a megoldást nem az Európai Unióban, hanem a magyar Alkotménybíróságban látja. Na meg a jövő évi választásokban. Morvai Krisztina később annyit tett hozzá, hogy szerinte a szólásszabadság jelszava alatt akarják nekünk eladni a tömeges migrációt.

Végül Orbán még egyszer reagálhatott az összes megszólalásra. Megköszönte a szolidaritást azoktól, akik támogatóan szólaltak fel. Nem akarta minősíteni azokat, akik magyarként az EP-ben a hazájukat támadják. Guy Verhofstadtnak is üzent: ne ő szóljon bele a magyar politikába, azt majd négyévente a választók eldöntik.

Az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok nyernek

– mondta Orbán Viktor.

Számon kérik

Korábban már írtuk, hogy szerda délután megrángathatják Orbán Viktor bajszát az Európai Parlamentben. Az EP a CEU ügyéről vitázik, elég neves résztvevőkkel. A Parlament elnöke mondja a nyitóbeszédet, a vitát pedig Juncker első számú helyettese, Frans Trimmermans vezeti fel. Orbán kedden kérte, hadd szólaljon fel ő is, ezért Trimmermanst közvetlenül az ő beszéde fogja követni. Az utolsó szó viszont a Bizottságé lesz, itt már nem szólhat hozzá a magyar miniszterelnök.

A hangulatot elég jól leírja, hogy az Európai Bizottság már a vita előtt eljárást indított Magyarország ellen. A szolgálatatások szabadságának korlátozása miatt tudták megtámadni a Le CEU-t. Máshogy nagyon nem is lehetett volna, az oktatás kérdése az Unióban tagállami hatáskör.

Fontos kérdés, hogy Brüsszelben is működik-e a Fidesz Csubakka-védelme

Ami Magyarországon eddig működött. A CEU bezárására a Fidesznek egyetlen valódi indoka van: Soros György. De ezzel sok helyen nem illik megindokolni azt, miért akarjuk bezáratni Magyarország legjobb egyetemét. Ezért a Fidesz vezetőinek eddig a mismásolás és az elkenés volt a stratégiája:

  • Átlátható viszonyok kellenek a felsőoktatásban,
  • Nem is zár be az egyetem, csak kiegyenesítik a pályát, ami eddig a CEU felé lejtett,
  • A CEU törvényt sértett, bár azt nem sierült megmondani, hogy melyiket, ezért újakat hoztak, hogy azokat sértse meg,
  • Nem is egy CEU van, hanem három, vagy négy,
  • Nem is a CEU-ról szól a törvény,

Az érvek nagyjából ezen a vonalon mozognak, Áder János is ezekkel hitegette a Trefort gimnázium diákjait. A fenti érvelések mindegyike fals, de a magyar ellenzék intézményesen képtelen felszólalni ellenük. Az EU képes lenne, de hatalmas kérdés, hogy lesznek-e annyira felkészültek a törvényből, hogy Orbán ne tudja jogászkodással kimagyarázni az érveiket.

Orbán nem szokott vesztesen hazajönni az Európai Parlamentből.

Egyrészt azért, mert az EP-képviselők nem elég felkészültek ahhoz, hogy megszorongassák, és Orbán csak ritkán húzza fel nagyon a tényleg nagy halakat az EP-ben.

Másrészt azért, mert eddig a magyar kormány kritikus döntéseinek volt valamennyi alapja, vagy legalábbis indoka. Most nincs, így nehezebb lesz kimagyarázni, ahogy indokok hiányában vitatkozni is nehezebb volt vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik