Közélet

Orosz repülőgép lóg ki egy szentendrei házból

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2017. 04. 12. 11:05

Az épület belülről még durvább. Körbefotóztuk. Hiszen jó kis kiállítás nyílt a bizottságos feLugossy Lászlóval, a zsebkaszakészletes Bukta Imrével és a Vencel téri biciklis élőszoborságról is ismert Szirtes Jánossal.
Korábban a témában:

Egyáltalán nem átverős a cím, tényleg egy IL-22-es levágott orra mered a szentendrei MűvészetMalom udvarán, annak örömére, hogy odabent három kortárs állít ki.

Egyikük, az annak idején a kecskeméti repülős laktanyában sorkatonáskodó feLugossy László ötlete az Ilyushin tárlatba emelése.

Mielőtt a legendás Laca (“mit látsz, Laca?!“) és két alkotótársa mondatait idéznénk a megnyitó előtt abszolvált közös sétánkról, annyit a konkrét IL-22-esről is elárulunk, hogy annak idején, lomhasága okán, Teve volt a beceneve, és egyszer, épp fél évszázada leszállt Szentendrén, aztán egészben soha többet.

Frissítünk

Nem IL, hanem Li, és nem 22, hanem 2T, de legalább szovjet, és manapság (is) ez a lényeg. Tévedésünkre Virág Richárd olvasónk hívta fel a figyelmünket. Virág úr pontokba szedte nekünk a gép földi karrierjét: “2001. VIII. Mivel a törzs gyújtogatás miatt kiégett, a gépet Budaörsre szállították; 2007. Szétbontották, mert nem volt javítható. Orr-része Budaörsön maradt; 2011. A megmaradt orr-részét klubszobává alakította a HA-MAL csapat.”

Köszönjük!

 

 

Fotó: Deim Balázs

Amikor kiszolgálta az idejét, a szegedi vidámparkba került látványosságnak, majd hogy a rozsda felzabálta testét, dizájnérzékeny vendéglátósok leflexelték pilótafülkéjét, és bulihelyet varázsoltak belőle; a minap, hogy kölcsönbe a Malomba került a vaskorpusz, olyan fűszag áradt az üléskárpitból, hogy az ilyenre fogékony újságírók komplett publicisztikát támaszthattak volna rá.

1. Na de akkor: mit látsz, Laca?

Szóval hallgassunk, olvassunk bele feLugossy személyes tárlatvezetésébe.

Fotó: Berecz Valter

Egy Attenborough-filmet néztem a National Geographicon, akkor ugrott be, hogy csinálok ide egy zsiráfos termet. Csak hogy kicsit emelkedettek legyünk. Ez a kor földhöz ragaszt. Ja, mint általában a korok. És az ember művészettel védekezik.

Fotó: Berecz Valter

Itt van ez az installáció a régi olvasószemüvegeimből. Egyes, másfeles, kettes, mit tudom én, milyen, mindig új kell, gondoltam, nem dobom ki őket, csinálok inkább belőlük applikált portrét, és az arcok szeme elé illesztem a szemüvegeimet; a Pekingi Ősz Olvasókör Olvasni Jó Kiscsoportjának tablója ez, Boris Vien regénye, a Pekingi ősz ihlette.

Fotó: Berecz Valter

A sor vége egy kis tér, csupa üveg, mintha egy űrállomás ablakában lebegnénk. Az a címe ennek az egész kiállításnak, hogy Levitáció. Amihez én azt a mondatot találtam ki, hogy „az űrben nincs gravitáció”. Súlytalanság van. Szappanokat helyeztem egy átlátszó tárolóba, szeretem a szappant, a tisztálkodás attribútuma, bírom az illatát, pont passzol ide, ráadásul olcsó, bemegyek a százforintos boltba, veszek belőle egy halommal, és kész.

Fotó: Berecz Valter

 

2. Mit lát Bukta Imre?

Ennek a műnek Öreg gyümölcsöskert a címe, levitálnak a fák a térben, alul üres befőttes üvegek, mert lekvár ugye már nincsen; felfúrom szépen a kupakot, aztán rátekerem az üveget.

Fotó: Berecz Valter

Odébb egy szobányi, nyuggeres installáció, mezőszemerei jelenet, helyi képviselő vagyok ott, kedvesnek kedves, el lehet róla mondani. Van egy édeskés, nagyon szomorú hangulata, ami engem is elkapott most, hogy hatvanöt éves leszek: nyugdíjas beavatási buli vége, már mindenki elment, csak ez a két néni maradt, kezükben tablet, amin fényképek váltják egymást, az életutam felvételei, nem művészet, hanem családi fotók. Az imént beszéltem egy miskolci hölggyel, náluk is pont ilyen egy rendezvény, a krepp mindenütt krepp, egyforma, ez Kelet-Európa.

Fotó: Berecz Valter

Különös világ a nyugdíjasoké, mindig szaporodik, és mindig fogy, a folyamatos cserélődés miatt végtelenül szomorú az egész, de hát a szomorúság is kell. A dal is mondja, hogy a cél a boldog öregkor, az ember alig várja, hogy Gyula-bérlettel utazhasson, de boldog a fenét, dögunalom, ül szerencsétlen, maximum pattogtatja a tévét. Még jó, hogy én így sosem leszek nyugdíjas, hiszen oktatok még jó darabig, és művészkedem, ami hatalmas szabadság.

Ez meg itt egy háztető, a cserép félrecsúszott, csöpög be az esővíz a konyhába, lavórt löktek alá, hangfalakból halljuk a cseppek becsapódását, monitoron látjuk, mi történik odalent: gyerekek játszanak, föltűnik anya, aztán apa is.

Fotó: Deim Balázs

Végtelenül rossz nyomon jár, aki a szegénységre gondol. Ez itt az átöröklött gány és trehányság, a minden mindegy, a minden jó úgy, ahogy van. A negyvenkét perces, beluppolt videó végén bejön a családfő, elszívja a cigijét, és baszik csinálni bármit is. Pedig két perc alatt felmászhatna és a helyére tehetné a cserepet, de majd lesz valahogy, inkább lentről odacsúsztat valami papundeklit, ahogy a bicikli sárhányóját is csak feldrótozza, hadd zörögjön, és a kocsmába is tehénszaros gumicsizmában megy be, pedig fölkaphatna egy tiszta cipőt, de nem, úgy szokta meg, oda az is jó, benne a nézésében, hogy le van szarva minden, faszom fogja ezt megcsinálni, majd az asszony kiönti a lavórt, aztán csöpög tovább az a víz, hadd csöpögjön.

Fotó: Berecz Valter

A videó szereplői valódi szemereiek, egy család, a férfi jól játszik nagyon, amúgy a természetvédőknél dolgozik, madárkutató. Élvezték a felvételt. Amit egyébként először az unokáimmal készítettem el, de nem lett jó, mert nem volt benne férfi, márpedig a férfi adja meg ennek a beleszarásnak a lényegét, nélküle nem család ez, hanem magányos anyuka az árva gyerekeivel.

 

3. Mit lát Szirtes János?

Nyolcvanhárom kép egy közös falon, rólam mind, egészen friss munka, ez a kedvencem.

Fotó: Berecz Valter

Lent, egy teremben kivetítőkön videók futnak, egyszerű gesztusokat, gondolatokat próbálok velük kifejezni. Az egyik tizenkét hónap munkája, végigkísértem egy bozótos teljes évét, belefotóztam magam, ahogy változik a természet a csupasz ágaktól a tavaszi rügyezésen és kizöldülésen át a lombhullásig és a hóig. Az idő múlását és az időben való részvételt óhajtottam megcsinálni.

Mellette valaki kiönti a konyhaablakon a vizet, csak egy hangulat; ebben élünk, kidobálunk dolgokat ablakból, kocsiból, ha lefordítom, rájövök, hogy az emberi viszonyokban is megtörténik ez.

Egy másikon az arcom látható, ahogy egy madzaggal körbe-körbe kötözöm: egy érzés, amikor az ember önmagát szorítja be egy szituációba, vagy csak beszorul, vagy csak nyomja a saját gesztusa, ilyesmi… nem akarok sírva fakadni.

Fotó: Berecz Valter

Performanszaim gyakori témája a szemüveg, a fókuszálás, az emberi fókuszálás és a szemüveggel való fókuszálás. Minden gyereknek érdekes, jó játék a nagypapa szemüvege, aztán a nagypapa elmegy, a szemüveg marad, furcsa memento, egy élet mementója. Ide hagyatéki szemüvegekből készítettem installációt, piacokon vásároltam őket, nem tudom, melyik kié volt, csak életre akartam kelteni őket, az én nagyapám szemüvege is köztük van. Ha naiv, hát naiv, ha szentimentális, hát szentimentális.

Fotó: Berecz Valter

Na, kedvcsinálónak ennyi elég? (Igen.) Azért mielőtt indulnának a  kiállításra, nézzük meg együtt a fönt emlegetett mitlátszlacát; aki ismeri, azért, aki nem ismeri, azért.

vissza a címlapra

Kommentek

View through glass, night
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.