Közélet

Egyetemi vezetők írtak a kormánynak a CEU miatt

A London School of Economics, a Harvard Egyetem és az University College London karainak vezetői azt is felvetik: tartható-e, hogy a Fidesz az Európai Néppártban maradjon.

Több neves intézmény, a London School of Economics, a Harvard Egyetem és az University College London külpolitikai és európai karainak vezetői szólították fel levélben az Orbán-kormányt, hogy vonja vissza a felsőoktatási törvénymódosítást, ami a CEU ellehetetlenítéséhez vezet. Úgy vélik,

a magyar kormány az első a XXI. századi Európában, amely politikai okból akar bezáratni egy egyetemet.

A Financial Timesban közzétett, a Portfolio.hu által idézett levél szerint a törvény célzott és szándékos fenyegetést jelent „a legsikeresebb és nemzetközileg legelismertebb egyetemnek” az országban. Az aláírók úgy vélik, ezzel Magyarország kormánya saját nemzetét károsítja meg, a CEU bezárása csapást mér az akadémiai szabadságra és függetlenségre.

Az európai politikusokat arra kérik, mérjék fel, mekkora jelentősége van az ügynek, és

fontolják meg, hogy a jelenlegi körülmények között tartható-e, hogy a magyar kormánypárt az Európai Néppárt tagja maradjon.

Az aláírók:

  • Erik Berglöf – igazgató, Institute of Global Affairs, LSE
  • Grzegorz Ekiert – igazgató – Minda de Gunzburg Center for European Studies, Harvard University
  • Kevin Featherstone – igazgató, European Institute, LSE
  • Jan Kubik – igazgató, School of East European and Slavonic Studies, UCL
  • Uta Staiger – igazgató, European Institute, UCL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik