étolaj (étolaj)
Közélet

Kitiltási botrány: eltörölték a korábbi ítéletet, vissza a startvonalra

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2017. 04. 05. 13:38

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Bunge Zrt. lobbistájának adott állítólagos korrupciós ajánlat ügyében hozott elsőfokú ítéletet.
Korábban a témában:

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék kétrendbeli befolyással üzérkedés miatt marasztalta el az ügy vádlottját, aki a bíróság álláspontja szerint fölajánlotta, kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen, valamint hogy a cég versenytársának áfaigénylését visszatartsa az adóhatóság.

A Szegedi Ítélőtábla az ügyben kirendelés útján eljáró bírái megállapították, a törvényszék ítélete részben hiányos, iratellenes, a bíróság tényekből további tényekre helytelen következtetéseket vont le, és indoklási kötelezettségének sem tett eleget.

Bár elsőfokon az ügyészség a perben azt az álláspontot képviselte, hogy az ajánlat színlelt volt, a bíróság azt állapította meg, hogy valós, de az ajánlattevő ismeretlen maradt. Elsőfokon enyhe ítélet kiszabására azért láttak lehetőséget, mert úgy vélték, a vádlott mindössze közvetítő szerepet töltött be, egyfajta bűnsegédi magatartást követett el.

Egyébként ebből az ügyből lett a 2014-es kitiltási botrány, miután a Bunge a korrupciós kísérletet jelezte az amerikai nagykövetségnek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.