Közélet

Egy téglát sem tettek még arrébb, de 36 millióval drágult a Városligeti Színház

Az európai uniós Közbeszerzési Érteítőben megjelent hirdetmény szerint 130,5 millió forint helyett 166,6 millió forintot számlázhat ki a Narmer Építészeti Stúdió Bt. a Városligeti Színház megvalósításához szükséges építészeti és szakági tervezésért. Az indoklás szerint a szervezet megfogalmazta műszaki, gazdasági, üzemeltetési és színházszakmai elvárásait, a megrendelő Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. pedig az intézmény szakmai koncepcióját ezen igényekhez igazította.

A kialakított koncepcióval összhangban a Városligeti Színház programjának módosítása és az eredeti programban megjelölt 2800 négyzetméter hasznos alapterület mintegy 1 040 négyzetméterrel történő megnövelése vált szükségessé

– áll a hirdetményben.

A Liget Budapest honlapja szerint 1951-ben a Felvonulási tér kialakítása miatt bontották le a Városligeti Színházat, mely az 1870-es évektől egy favázas, 1909-től pedig szecessziós épületben működött. A Liget Projekt keretében az Ötvenhatosok terének Ajtósi Dürer sor felé eső végébe építenék fel, oda, ahol ma lebetonozott parkoló található.

Kedden arról számoltunk be, hogy 22 milliót emésztett fel a nemzetközi ingatlanváráson végrehajtott próbálkozás: a Liget Projekt majdnem megszerzett „ingatlan Oscarja” valójában egy megvásárolt hely volt egy listán 43 másik nevező mellett.

Kiemelt kép: www.ligetbudapest.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik