Közélet

Így védték a vasutasok érdekeit: függönyök 6 millióért, tárgyalóasztalok 7 millióért

gasko-istvan(210x140).jpg (Array)
gasko-istvan(210x140).jpg (Array)

Összesen közel ötvenmillió forintos, Gaskó Istvánhoz és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetéhez (VDSZSZ) kötődő számla került a Blikk birtokába. A tételek egy részét Gaskó akkor vásárolta, amikor a Liga Szakszervezetének elnöki posztját is betöltötte.

A lap szerint a számlákon olyan ingóságok szerepelnek, mint

  • falióra 320 ezer forintért,
  • függönyök közel 6 millióért,
  • szövet 2 millióért
  • egyedi tárgyalóasztalok közel 7 millió forintért.

Vámos Csaba, a Magyar Munkavállalókért Mozgalom elnöke a lapnak elmondta: az említett tételeket Gaskó István a VDSZSZ Szolidaritás tagjai által befizetett összegekből finanszírozta, holott korábban tagadta, hogy a vasutasok pénzét olyanra költötte, amire nem kellett volna. Hozzátette: 2015-ben korrupciógyanús ügyei és költekezései miatt 25 év után menesztették a VDSZSZ éléről.

Gaskó István a Blikknek azt mondta: a tárgyakat a testület beleegyezésével vásárolta és bocsátotta a Liga rendelkezésére, a szobáknak ugyanis kulturáltnak kellett lenniük.

Gaskó – aki a a VDSZSZ Szövetség elnökeként most visszaköveteli a vagyontárgyakat – hozzátette:

Egy országos szintű, jól működő, megfelelő anya­giakkal és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező érdekvédelemhez ez dukál. Vasúti vezérigazgató korában a mai osztrák kancellár, Orbán Viktor és különböző miniszterek is megfordultak ott. Nem lehetett olajos padlón járni és napórával fogadni őket.

-szavaz szerinr a miniszteriális berendezésekhez képest így is “szerény volt a bútorzat”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik