Közélet

Lázár szerint a Heineken csak azért tesz vörös csillagot a sörére, hogy jobban eladhassa

A kormány egyik legújabb ellensége a Heineken és a vörös csillag (valójában csak a Csíki Sört próbálják meg tolni), törvényjavaslatot is nyújtott be Lázár János és Semjén Zsolt az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról.

A kancelláriaminiszter a parlament hétfői ülésén a vitában azzal érvelt, hogy a Heineken-csoport piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását.

“Kommunista szimbólumok kerülnek fel a termékekre, méghozzá azzal a céllal, hogy felkeltsék a fogyasztók figyelmét és eladják azokat.”

Hozzátette, a Heineken-csoport stratégiai partnere a kormánynak, ezért a javaslat nem munkaadóként és adófizetőként támadja a céget, csak azt szeretné elérni, hogy a multinacionális cégek is tiszteletben tartsák a magyar nemzeti érdeket.

Szerinte a szóban forgó konfliktusnak lett volna kulturált rendezése, például egy közös védjegy-megállapodással, azonban a Heineken ezt nem kereste.

Az önkényuralmi jelképeket a kereskedelemben próbáljuk tiltani, és különbséget teszünk a szólásszabadsághoz fűződő jog és a kereskedelmi jog között, utóbbi nem sértheti mások emberi méltóságát, ennek érdekében pedig korlátozható.

Végül elmondta a miniszter azt is, hogy a Heineken 1951-ben önkorlátozó jelleggel negyven évig fehérre cserélte a vörös csillagot termékein a Szovjetunió áldozatainak méltóságát védve, az indítvány benyújtói pedig ehhez a gyakorlathoz szeretnének visszatérni.

Lázár szerint a Heineken csak azért tesz vörös csillagot a sörére, hogy jobban eladhassa 1
Lázár János, magyaráz a makói Lonovics sugárút egyik keresztezõdésénél tartot utcafórumán 2014. március 27-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Lázárnak Fónagy János válaszolt a kormány részéről, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kijelentette, a kabinet elutasítja az önkényuralmi jelképek mindenfajta használatát, és mindent megtesz a magyar érdekek védelme érdekében. Az államtitkár ugyanakkor azt mondta, a kormány később alakítja ki végleges álláspontját a javaslatról.

Időközben kiderült, Vas Imre, aki szintén aláírója a tervezetnek, életében nem hallott még a Csíki Sör vitájáról a holland céggel, Semjén pedig elismerte, csak szívatják a Heinekent.

Vas a Házban ugyanakkor még úgy tett, mintha hallott volna a vitáról, mert vezérszónokként azt mondta, Magyarország nem tesz különbséget a vörös- és a fehérterror bűnei között, a kegyeleti jog megvédése mindkét esetben alapvető kötelesség. De az ő számára úgy tűnik, Nyugaton különbséget tennének haláltábor és haláltábor között, szerintük a vörös csillag mást is jelent.

A kormány nem tűrheti az áldozatok védelmében sem, hogy a mindennapok része legyen egy olyan jelkép, amely önkényuralmi rendszer jelképe volt.

Az ellenzék részéről az MSZP-s Burány Sándor szólt hozzá a vitához, aki csak annyit mondott, hogy az Igazi Csíki Sör és a Heineken közti vitában mindegyik fél hibás, de az igazi bűn ez a törvényjavaslat, mert egy román vitára ezzel azt a választ adják Magyarországon, hogy a politikai hatalom bosszút áll a holland sörgyártón.

“A törvényhozást nem lehet bunkósbotként használni.”

A jobbikos Szilágyi György Kádár János szelleméről beszélt, ami most is ott van a Parlamentben, hiszen a Fidesz ugyanolyan módszerekkel operál, mint a diktatórikus rendszerek. A javaslat maga képmutatás, mert a valódi cél a Heineken kiszorítása.

Ez maga a diktatúra.

Hogy mennyien voltak a hétfői parlamenti vitán? Íme:

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

(Kiemelt kép: Flickr)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik