Közélet

Rászáll a kormány a kúthasználókra

Egy belügyminisztériumi rendelettervezet tartalmaz egy olyan űrlapot is, amelyet a telkeken lévő kutak kivitelezési, továbbá üzemeltetési és fennmaradási engedélyéhez kell kitölteni.

Hamarosan több vízgazdálkodási rendelet is módosulhat, többek között az is, amely az évi 500 köbméternél nem több vízkivételű, kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemelő kutakról szól, ezekre a helyi jegyző ad engedélyt.

A most érvényben lévő szabályozás értelmében csak az ilyen kút ásásához, illetve fúrásához kell engedélyt kérni és ennek az űrlapját tartalmazza a hatályos rendelet. A készülő módosítás szerint az új űrlapot már nemcsak az ilyen kút létesítéséhez, hanem az üzemeltetéséhez és fennmaradási engedélyéhez is ki kell tölteni.

A rovatok között szerepel annak a megadása is, hogy a tulajdonos naponta és melyik idényben hány köbméter vizet vesz ki a kútból, van-e a kútnak aknája, illetve milyen szivattyúval és milyen átmérőjű csövön továbbítja a vizet a házba, vagy pedig a locsolóhoz.

Meg kell majd határozni a kút maximális vízhozamát és fotódokumentációt is mellékelni, majd az egészet alá kell írni a tulajdonosnak.

Kiemelt kép: MTI / Sóki Tamás

(Belügyminisztérium, Napi.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik