Közélet

A DK magyarázatot követel az MSZP-től a párthoz jutott Matolcsy-pénzekre

A Demokratikus Koalíció magyarázatot követel az MSZP-től arra, hogyan lehetséges, hogy a párt 42 millió forintot kapott az egyik Matolcsy-alapítványtól, mondta Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek.

Gréczy Zsolt emlékeztetett: az Átlátszó egyértelműen bizonyította, hogy az MSZP-s Puch László üzleti köréhez tartozó Vabasze Kft.-nek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványa nettó 42 millió forintot fizetett. Az MSZP-közeli cég azért kapta a 42 millió forintot Matolcsytól, hogy a leendő kecskeméti Pallas Athéné Egyetem helyén elbontson két épületet, egy volt kórházat és egy hajléktalanszállót.

A szóvivő közlése szerint a DK azt is tudni akarja, hogy fizetett-e adót az offshore-hátterű MSZP-közeli cég a Matolcsy-pénzek után. Kérdésesnek nevezte, hogy mennyire ellenzékiek azok, akik egyik nap egy kastélyt juttatnának ingyen a fideszes vadászoknak, a másik nap pedig 42 milliót kapnak Matolcsy Györgytől. A DK magyarázatot vár az MSZP-től, amely immáron több ügyben is a jelenlegi rendszer fenntartásának érdekeltjeként tűnik fel. Hogyan hihetnénk el, hogy olyasvalaki akarja leváltani az Orbán-rendszert, aki tízmilliókat kap tőle? – tette fel a kérdést a szóvivő.

Az ügyben az is aggasztó a szóvivő szerint, hogy a 42 millió forint közpénzt felmarkoló kör szerepelt a Panama-iratokban a lebukott offshore-ozók között. Így tehát az sem biztos, hogy az MSZP-közeli cég egyáltalán fizet adót a 42 millió forint után. Hogyan fizessenek a gazdagok, ha offshore cégekkel kerülik el az adózást? – kérdezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik