Közélet

Az összesorosozott Majtényi ma lenyomhatja Áder Jánost

Az Országgyűlés ma két jelölt közül választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét: a Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt ajánlotta, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet (EKINT) elnökét támogatja.

Reggel 8 órától napirend előtti felszólalások hangzanak el, majd – némi szünet beiktatásával, 9.30-tól – megkezdődik az államfőválasztás folyamata. Felszólal 15-15 perces időtartamban a két jelölt, a képviselők ezt követően titkos szavazáson adhatják le szavazatukat.

Az első forduló akkor eredményes, ha az egyik jelölt kétharmados támogatást szerez. Eredménytelenség esetén második szavazást tartanak, amelynek végén az a jelölt válik államfővé öt évre, aki – a voksok számától függetlenül – a legtöbb szavazatot kapta. Az ülésnap a kérdésekkel és az azonnali kérdések és válaszok órájával zárul.

Összesorosozták, visszapápázott

Vasárnap a Fidesz kommunikációs igazgatója, Higvégi Balázs úgy fogalmazott Majtényi jelöltségével kapcsolatban: “idegen hatalmi érdekek szolgálatáról beszélhetünk”, így a jelölt méltatlan arra, hogy a magyar nemzet államfője legyen.

Az eddig elérhető információk alapján az tudható, hogy Majtényi László valójában Soros György jelöltje, Soros György érdekei, Soros György pénze áll mögötte.

Korábban Majtényi László tisztázta, mire és mekkora támogatást kapott az EKINT a Soros-féle alapítványtól, a KDNP-t pedig egy Ferenc pápától vett idézettel tette helyre. Az államfőjelölt A hit világossága című enciklikájának szavaival szólította meg az általa “politikai keresztényeknek” nevezett közösséget:

világossá válik, hogy az igazság nem kíméletlen, hanem a másik iránt figyelmes együttélésben növekszik. A hívő nem erőszakos; épp ellenkezőleg, az igazság alázatossá teszi őt, mert tudja, hogy nem mi birtokoljuk az igazságot, hanem az ölel át és birtokol minket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik