Közélet

Kis híján lelőttek egy futót Szentendrén – vizsgálat indul

A lőtér mellett futnak ugyanis. A 24.hu csütörtökön írta meg, hogy kis híján lelőttek egy futót, a honvédség kiképző pályájáról egy éles lövedék alig néhány méterre került el valakit.

A városban egy Facebook-bejegyzés alapján terjedt el a hír, hogy a honvédségi lőtérről származó éles lövedék pár méterre süvített el egy futó mellett. A honvédségi akadémia mellett a Duna-part közkedvelt kiránduló hely, az Eurovelo kerékpárút is ott halad el.

Délelőtt a Duna-parton futottam a katonaság mögött. Elkezdődött a lőgyakorlat, majd egy golyó süvített el a fejemtől kb. 2 méterre.

– írta a Szentendrei Anyukák Facebook-csoportjában a futónő.

„A Honvédelmi Minisztérium közleményben reagált, szeretnék megnyugtatni a lakosságot, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti a szentendrei laktanya környékén sétálókat.

Egy Facebook bejegyzés alapján terjedt el a hír, amely szerint a szentendrei Altiszti Akadémia lőteréről a laktanya mögötti sétányra veszélyes lövedék jutott ki.

A Facebook bejegyzés szerzőjének hivatalos bejelentését a Magyar Honvédség kivizsgálja, egyben mindenkit biztosít arról, hogy a laktanyában zajló kiképzési foglalkozások semmilyen körülmények között nem veszélyeztetik a környéken élők testi épségét.

A négy oldalról zárt lőtérről, amely mögött közvetlenül és a sétány mellett is egy-egy, mintegy 4 méter magas védmű – úgynevezett golyófogó fal – is van, nem juthat ki semmilyen, veszélyt jelentő lövedék a Duna-parti sétányra.

Az évtizedek óta működő és használt lőtér mögé jóval később épült ki a sétány a Duna partján, amelyet, mint a közelben lévő üzleteket és lakóházakat is, annak tudatában építették, hogy a laktanya területén lévő lőtér semmilyen formában nem jelenthet veszélyt a környéken élők és az arra járók számára.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik