Közélet

Tarlós nem szívhatja vissza a népszavazást

A törvény szava szerint a Fővárosi Közgyűlésnek KI KELL ÍRNIA az olimpiaellenes népszavazást, maximum bíróságon támadhatja azt meg.

A helyi népszavazások jogi hátteréről közölt cikket az Arsboni.hu, amiben azt írják, nem lesz olyan egyszerű a Fidesznek megakadályozni az olimpiai népszavazás kiírását. Elsődlegesen tudni kell, hogy a helyi népszavazás eredményét elég egy éven át tiszteletben tartania az adott önkormányzatnak, utána ismét meghozhatja ugyanazt a döntést, bár ez ellentmond a politikai logikának.

A 2024-es olimpiarendezés ötletét azonban nem lehet elővenni egy év múlva, mivel szeptemberben döntenek a helyszínről.

A Fővárosi Közgyűlésnek az utóbbi napok találgatásaival ellentétben a népszavazási törvény szerint nincs mérlegelési joga, ki kell írnia a népszavazást, ha összegyűlt a megfelelő mennyiségű érvényes aláírás. Még ha a pályázatot visszavonnák, és okafogyottá is válna a kezdeményezés, arról is maximum a bíróság dönthet, hogy ez esetben ne legyen népszavazás.

Volt precedens is nemrég egy ilyen ügyben: nagy balhé volt abból, hogy Kaposvárra gumifeldolgozó üzemet terveztek, ott is összegyűlt a megfelelő számú aláírás az ellenzők részéről egy népszavazáshoz. Az önkormányzat ezért elállt a tervtől, szerződést bontott az érintett cégtől, majd úgy döntött, emiatt ki sem írja a népszavazást.

A Kaposvári Törvényszék azonban közbeszólt, hogy ez az ő hatáskörük, az önkormányzat nem vonhatja vissza a népszavazást a törvény alapján.

A város jegyzője a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult, azonban nem tartották indokoltnak iránymutatás kiadását. A jegyzőkönyv szerint ugyanakkor Patyi András NVB-elnök is a Törvényszéknek adott igazat. Végül elrendelte a népszavazást a kaposvári közgyűlés, de fellebbeztek ellene a bíróságon, ami helyt adott ennek. Kaposváron tehát nem lesz népszavazás.

Szóval Tarlós István vagy épp a Momentum Mozgalom hiába is döntene a népszavazás visszavonásáról azután, hogy a Fővárosi Közgyűlés megszavazta az olimpiarendezéstől való elállást. Várhatóan itt is az lesz, hogy elrendelik a népszavazást, majd bíróságon támadják meg. A bíróság pedig rábólint a visszavonásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik