Közélet

Tarlós embertelenül leoltotta a szóvicceskedő Szanyit

Szanyi Tibor jó ideig verhette a klaviatúrát az OLAF-jelentés miatt, erre a főpolgármester 3 mondattal úgy elintézte, hogy fáj nézni.

Az abszurd humor legszebb korszakait idézi Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő közleménye, amit a négyes metróról szóló OLAF-jelentésről írt. Szanyi ugyanis ráírt az Európai Csalás Elleni Hivatal (ez az OLAF) főigazgatójára, amiben az igazgató szerinte elismerte,

hogy a magyar kormány által nyilvánosságra hozott OLAF-jelentés nem tartalmaz semmilyen következtetést, ajánlást.

Az egészben az a parádés, hogy Szanyi az “Olafosan lebukott a kormány” borzasztó szóviccel megspékelt címet adta a közleményének. Abban pedig szerepelnek ilyen mondatok:

Magyarán megmondva egyesek titkos kottákból hamisan dalolnak.

Szóval Szanyi szerint hazudik a kormány, Medgyessy Pétert ugyanúgy csak megkérdezték az ügyben, mint a Tarlós István vezette fővárosi önkormányzatot. “Ha ez alapján a volt miniszterelnök bármivel is gyanúsítható, akkor Orbán és Tarlós ugyanúgy” – állítja az MSZP-s képviselő. Ha valaki bűnös a metró ügyében, az Szanyi szerint is menjen börtönbe.

Azt is megemlíti, hogy a Polt Péter vezette ügyészség sok kapcsolódó vizsgálatot leállított. Ezeket lehetne újraindítani az OLAF-vizsgálat után. Szanyi szerint a nagyberuházások mindig is vonzották a korrupciót, a baj az, hogy az előző és a mostani illetékesek sem védték meg a közpénzeket. Ezért az ügy felelőseinek Szanyi szerint vissza kellene húzódniuk a közügyektől.

Úristen, mekkora burn!

Tarlós István pedig a főpolgármesteri hivatalon keresztül adott ki közleményt, amiben három mondattal a porba sújtja a szoci EP-képviselőt:

Mindig kedélyes, jópofa embernek tartottam Szanyi Tibort. Ma is annak tartom, és egyáltalán nem haragszom rá. Sajnálom, hogy a jelek szerint írásait már kizárólag szíverősítők hatása alatt szerkeszti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik