Közélet

Kósa Lajos: Csekély az esély az olimpiára

Azt nyilatkozta szombaton, hogy "az olimpia Budapest ügye", mire Tarlós István arcátlansággal vádolta meg őt. Ki haragszik kire? Villáminterjú a Parlamentből Kósa Lajossal, a Fidesz frakcióvezetőjével.

Van esély olimpiára?

Csekély.

Volt esély olimpiára?

Nagy.

Mond százalékokat?

Csak becslést. Hetven volt, most harminc alatt van.

Ön szombaton azt nyilatkozta: „Az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament.” Jól kiborította vele Tarlóst.

Félreértés van. Csupán annyit mondtam, hogy jogi értelemben a pályázat ura Budapest. A kormány nyilván konzultál az ügyben a fővárossal. A lényeg az, hogy bár korábban teljes konszenzus volt az olimpia ügyében, az ellenzék most hátba szúrta a fővárost. Kicsinyes politikai számításból megfúrták az egészet.

Tarlós berágott.

Teljesen érthető. Azt éli meg, hogy az ellenzék jelentős lehetőségtől akarja megfosztani Budapestet. Mely főpolgármester örülne az ilyennek?

Tarlós a hétvégén az ön szavain akadt ki, így fogalmazott: „Egyenesen arcátlanság, ahogy az olimpiarendezés ügyében Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője Budapestre, a Fővárosi Önkormányzatra hárítaná a felelősséget… nem fogom eltűrni, hogy a fővárossal vitessék el a balhét.”

A főpolgármester a fővárosért dolgozik, fejlődéséért, sikeréért.

Persze, hogy felzaklatja az ellenzék árulása.

Ő sikerre akarja vinni Budapest dolgait.

Akár a Fidesz frakcióvezetője ellenében is. Önnek szólt be.

Nem hinném. Én arra a kérdésre válaszolva, hogy ezek után visszavonjuk-e a pályázatot, azt fejtettem ki, hogy jogi értelemben a pályázatot a főváros és a MOB nyújtja be, ő az ügy gazdája. Ezt nem lehet vitatni. Tehát a pályázat visszavonásának kérdésére nem tudtam, és most sem tudok mást mondani, minthogy a benyújtás és a visszavonás is a főváros joga.

Fotó: Kummer János

Amit Tarlós úgy értelmez, hogy a kormány Budapesttel, konkrétan Tarlóssal vitetné el a balhét.

Ezt nem is értem. A balhé felelőse az ellenzék.

Ennek a párbeszédnek két szereplője van, két kormánypárti: Tarlós és Kósa.

Az ellenzék egy éve megszavazta az olimpiát, most meg szembe megy vele. Elárulták az olimpia ügyét. Ez a lényeg.

Felhívta Tarlóst az arcátlanozó mondat után?

Miért is tettem volna? Megértem a főpolgármester indulatát, melyet az ellenzéki árulás váltott ki belőle.

Egyesek szerint a Fidesz háttéralkut ajánlott Tarlósnak arról: ha majd Orbán kérésére hajlandó javaslatot tenni az olimpiapályázat visszavonására, akkor a miniszterelnök 2019-ben támogatja a főpolgármester újrázását. Volt ilyen ajánlat?

Ugyan már! Én ilyen ajánlatot biztosan nem tennék a főpolgármester úrnak.

És más? Mondjuk Orbán Viktor?

Szerintem más sem tett ilyen ajánlatot. Ez olyan típusú okoskodás, ami után azoknak, akik ilyenen törik a fejüket, javaslom, pihenjenek egy nagyot, mert elfáradtak.

Lesz népszavazás?

Nézze! A népszavazás elrendeléséről a Fővárosi Közgyűlés dönt, és a Fővárosi Választási Bizottság írja ki. Vagyis arra a kérdésre, hogy egy teljesen más autoritás, az ügy ura elrendeli-e a népszavazást, már ha egyáltalán lesz elég érvényes aláírás, nem tudok válaszolni.

A Fidesz akar népszavazást?

Mi mindig a népszavazások pártján vagyunk.

Vagyis arra fogják biztatni Tarlóst, hogy ne húzza ki a szőnyeget a népszavazás alól, és ne vonja vissza a pályázatot?

Ez rossz megközelítés. Én most csak arra válaszoltam, hogy úgy általában a népszavazások pártján vagyunk-e.

Konkrétan olimpiaügyben akar népszavazást a Fidesz?

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke vasárnap azt mondta, hogy egyesek politikai tőkét akartak kovácsolni a népszavazási aláírásgyűjtéssel, ami által a budapesti olimpiarendezés esélyes jelentősen csökkent. Ez a tény.

És innentől az a kérdés egy felelősen gondolkodó ember számára, hogy szabad-e további milliókat költeni egy nagy valószínűséggel nem megvalósuló rendezvényre.

Fotó: Kummer János

Ez korábban is kérdés lehetett.

Mostanáig azért költöttünk erre, mert volt egység, volt politikai konszenzus. Amit az ellenzék most felrúgott. Új helyzet van.

Vagyis?

Mérlegelni kell, hogy a jelentősen lecsökkent esély mellett is nekimegyünk-e az ügynek.

Ön mit javasol?

Időben nehezen áll össze. Mert mikor is lesz döntés a helyszínről?

Szeptemberben.

Így van. Nézzük a folyamatot! Először ellenőrizni kell az aláírásokat, aztán a Fővárosi Közgyűlés dönt, majd a helyi választási bizottság.

Az összes törvényes határidőt figyelembe véve leghamarabb július közepén, legkésőbb október elején lehet végeredménye a helyi népszavazásnak. De akkorra a hajó már elment, mert már most gőzerővel kellene dolgozni, lobbizni az olimpiáért.

És akkor még ott a kérdés, hogy mekkora az esélye annak, hogy érvényes lesz-e a népszavazás.

Mekkora?

Csekély.

A legutóbbi fideszes népszavazás se lett érvényes, mégis lépten-nyomon hivatkozik rá a kormány. Ha érvénytelen lenne is ez a mostani, legalább beszélünk a témáról – igaz, ez teret ad az ellenzéknek, ami nem jó a Fidesznek.

Ha nem lenne érvényes a népszavazás, akkor ott tartanánk, ahol a part szakad, jönne a vita, hogy ha nincs ötven százalékos részvétel, az eredményt hogyan kell értelmezni.

Jól értem, hogy a kormány nem szeretne népszavazást, következésképpen arra biztatja Tarlóst, hogy vonja vissza a pályázatot?

Én a frakciót vezetem, annak nevében tudok nyilatkozni.

Ön mégis megszólalt ebben a kérdésben.

Konzultálni kell a fővárossal, le kell ülni a kormánnyal, mérlegelni kell, hogy az ellenzék pálfordulása, árulása után kialakult helyzetben mit lehet felelősen tenni. Természetesen nem hagyjuk magára a fővárost, de a döntéseket formailag biztosan nekik kell meghozni, mi legfeljebb segíthetünk ebben. Ennyit mondtam a minap, és ennyit mondok ma is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik