Közélet

Belga család tarolt Somogyban Orbánék földárverésén

mezőgazdaság (Array)
mezőgazdaság (Array)

A Belgiumból áttelepült Claessens család tagjai szerezték a legnagyobb – 900 hektárt meghaladó – területet Somogy megyében a 2015-2016-ban lebonyolított állami földárveréseken – idézi Ángyán József volt földművelésügyi államtitkár árverésekről készült elemzését az Agrárszektor.

A tanulmány szerint Somogy megyében összesen 11 külföldi vagy kettős állampolgár jutott állami földekhez. A földforgalmi törvény ugyanakkor nem zárta ki külföldiek részvételét a liciteken, ha megfeleltek a földművesekre vonatkozó kritériumoknak.

Közel egymilliárdot fizettek

Az említett 918 hektárt a CLAESSENS-GROUP Companys tulajdonosaiként szerezte meg a család, az általuk megvett termőföld a megyében elárverezett összterület 7,6 százalékát tette ki. A belga származású család tagjai olyan állami területeket vásároltak meg, amelyeket saját vállalkozásaik eddig is az államtól béreltek. A jelentés szerint 28 darab birtoktestet vettek meg Bolhás, Csurgó, Iharosberény, Nagyatád, Ötvöskónyi és Somogyszob területén. A Claessens család tagjainak együttes nyertes árajánlata 983 millió forint volt.

A földművesek fogalmát a földforgalmi törvény határozza meg. Földművesnek minősülnek azok a természetes személyek, akiknek

  • megfelelő szakirányú végzettségük van,
  • legalább három éve saját kockázatra mezőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban tulajdonosai olyan mezőgazdasági termelőszervezetnek, amelynek tevékenységeit személyes közreműködőként végzik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik