Közélet

Botka László hadat üzent Gyurcsánynak

Szabályos kormányfőjelölti beszédet tartott szombaton az MSZP szegedi polgármestere, aki szénné gyalázta Orbánt és a levitézlett baloldaliakat. Beszéde hosszát Fidel Castro, baloldaliságát Karl Marx is megirigyelte volna, miközben szinte mindenki megkapta a magáét a keményen, de lassan beszélő Botkától. Az biztos, hogy megvan a mesterterve Orbán leváltására, de nem kevés benne a rizikó, pláne ha a DK elnökét ki akarja zárni ebből.

Ha megnézzük, az utóbbi hetek mely pártokról szóltak leginkább, abszolút nem az jön ki, hogy a legnagyobbakról. Az MSZP szinte csak negatív hírekkel került a középpontba Demeter Márta kilépésétől Szanyi Tibor aláírásgyűjtési-aluljárós randalírozásáig. Ezt a silány helyzetet kellett megfordítania Molnár Gyula pártelnöknek és Botka László kormányfőjelöltnek szombaton a Szabad Sajtó Alapítvány Magyarországról című rendezvényén. Délután 3 órától, a Danubius Hotel Flamenco hotelben tartott közös helyzetértékelő beszédet Molnár és Botka, stílszerűen egy”Új esély” feliratú pódium előtt állva.

Molnár kezdett azzal a platóni gondolattal, hogy “nálunk bölcsebb emberek, akik a tudomány területén már eljutottak valahova”, azt szokták mondani, ha helyesen tesszük fel a kérdéseket, akkor a válasz közelebb van az igazsághoz. A kérdés: Akarjuk-e, hogy 2018-ban ez a párt a szövetségeseivel megnyerje a választást és ezt hogyan tegyék.

A 2018-as választás A VÁLASZTÁS LESZ MAGYARORSZÁGON, nagybetűvel.

Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke beszédet mond a Szabad Sajtó Alapítvány Magyarországról címû rendezvényén a Danubius Hotel Flamenco konferenciatermében 2017. február 18-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Eldől, hogy az ország megy-e tovább az elmúlt évek útján, hogyan alakul a pártok élete. 10-ből 7 ember ugyanis Molnár szerint változást akar. Az a feladatuk, hogy őket széles szövetséggé szervezzék meg. Javasolja, hogy mindenki gondolja végig, egyetért-e azzal, ami az elmúlt hét évben történt, “akarja-e azt, hogy Habony Árpád még több festményt vihessen haza”, Andy Vajna és neje óránként többet keressen, mint egy magyar család egy évben. Két lehetőség van, ha valaki nem akar változás: az ember vagy szavaz a Fidesz-KDNP-koalícióra vagy otthon marad. Ha idegengyűlölő, rasszista politika kell, akkor a cukiságkampányos Jobbikra lehet szavazni,

“de vigyázat, óvatosan, a gárdamellény még ott lóg a szekrényben”.

Aki viszont Európát, kisebb szegénységet, munkahelyeket akar, az szavazzon a szocikra Molnár szerint. Erről a politikáról kell beszélniük a következő egy évben. Ez nem személyekről, nem pozíciókról, hanem Magyarországról és a magyar emberekről szól. Nem vitatkozni kell, , ő győzni akar és megállapodni. “A vasárnapi ebédlőasztal újra nyitott, készen állunk rá, hogy hozzunk pótszékeket is, de hagyjuk abba a rugdosódást az asztal alatt” – hozott fel egy furcsa példát a karácsonyi vacsoráról, mindezt februárban. És ekkor jött a nap legnagyobb poénja, amitől még Friedrich Engels is félrenyelte volna a pacalt:

Vannak, akik az ezüstéremmel megelégednének, olyanok, akik kvalifikálni tudnák magukat a következő fordulóra, de ahogy Molnár fogalmazott: “Mi BL-döntőt akarunk, ez Botka Lászlót jelenti ebben az esetben, és nem a Bajnokok Ligáját”.

Sokszor leírták már a pártot Molnár szerint, de itt vannak és erősek. Itt is lesznek, indulnak, győzni akarnak 2018-ban. Megköszönte, hogy Horn Gyulának és Kovács Lászlónak lehet az örököse, márpedig csak nekik sikerült nehéz helyzetből megcsinálni a bulit. 2016 egy salgótarjáni győzelemmel kezdődött, gratulált is Fekete Zsolt polgármesternek. A kormány megfutamodott a vasárnapi boltzár ügyében, majd megakadályozta a Gőgös Zoltán által kezdeményezett földügyi népszavazást.

Ez azért volt lényeges, mert ekkor jött a Momentum Mozgalom rapid dicsérete, de gratulált ő mindenkinek, a budapesti szocialistáknak is. “A siker a kezdeményezőké, de a munka közös lesz” – tette hozzá. A kormány gyáva szerinte, hamarosan eldől, hogy az olimpiás népszavazás ez “vasárnapi boltzár 2.0” lesz-e, megfutamodnak,vagy elcsalják.

Sokszor vádolják a pártot szerinte, hogy nem elég kemény, de a jelentős korrupciós ügyek felderítése mind az MSZP-hez kötődik (Quaestor, Voldemort stb.). Ezt folytatják 2017-ben, ami a megoldások éve kell, hogy legyen, állítsák meg a kormányt, tegyék rendbe az eegészségügyet, az oktatást, a szegénységet, a kivándorlást.

Recesszió az, amikor a szomszéd veszíti el a munkáját, válság az, ha én veszítem el a munkámat, Magyarországon fellendülés az, ha Orbán Viktor veszíti el az állását.

– használta fel egy meg nem nevezett amerikai elnök idézetét. Mindenesetre vannak új arcok, köztársársasági elnökjelöltjük, miniszterelnök-jelöltjük. “A Fidesz leváltható és Magyarország megjavítható”, ezt kell felírni a falra szerinte, majd szólította is a délután állócsillagát, Botka Lászlót.

Botka belerúgott Orbánba és belebokszolt Gyurcsányba

Molnár úgy konferálta fel Botkát, mint aki fejlesztett és működtetett egy kiváló várost, jött is a nagy taps, majd a majdnem egyórás, castrói beszéd, bár sokkal lassabb hangnemben. 2016 a józan észtől való elfordulás éve volt, jött a Brexit, Trump, Putyin – zendített rá a szegedi tenor. Az elbizonytalanodás éve, önjelölt diktátoroké, akik kipusztítják kritikusaikat. A gazdagok éve is volt, nőttek a vagyoni különbségek. Fél a világ a globalizációtól, dühösek az emberek, “populista népvezérek és fizetett ügynökeik” kihasználják ezt. Az EU meg rövidlátó, önző politikusai miatt hullik szét. Az USA-ban eközben újabb válsággóc jött létre, titkosszolgálati manipulációk zajlanak. Eddig egy ENSZ-főtitkári posztra pályázó politikus beszéde is lehetett volna, de ekkor jött Orbán.

“Nekünk magyaroknak ez nem újdonság”, itt tíz éve tart ez a folyamat Botka szerint. Orbán és populista társai “a demokrácia legádázabb ellenségei”, elveiket a pénz és hatalom oltárán áldozták fel, nincs jövőképük sem, ” a pénz nyelvén kívül más nyelvet nem beszélnek”.

Az ország jövőjét élik fel, csak a népszerűségi statisztikákat nézik. “Én nem ilyen világban hiszek”  hördült fel Botka, aki szerint a baloldalnak meg kell mutatni a hiteles alternatívát. A baloldalnak kell megmutatni, ami egyszerre igazságos és egyenlőségelvű. Be kell bizonyítani, hogy a jólét és demokrácia egymást erősítő folyamatok. Nem akar gyűlöletet és szóba áll a más világnézetet vallókkal. “A társadalom minden tagja értékes, nincsenek uralkodásra termettek” szerinte, ő pedig tagadja “a Fidesz-kormány által felépített kasztrendszert”.

A cél, hogy el kell érni, hogy bárki előre juthasson. Botka László márpedig nem néz elefáncsonttoronyból a tömegekre, visszautasítja az Orbán-rendszer politikáját. “Aki nincs semmije, azannyit is ér” – idézte Lázár János legendássá vált mondatát. A népet is megvédte: nem hibáztathatók, mivel a politikusok belekényelmesedtek a jobb- és balközép pártok váltógazdaságába. A baloldal se kínált kiutat a szegénységből a rendszerváltás és a válság után. És itt jött az a rész, ami után se Tony Blair, se Gyurcsány Ferenc se fog jól aludni:

A harmadik utas szocialista politika megbukott, mert elfogadta a piacgazdaságot. “Itthon a DK elnöke volt a harmadik út legfőbb képviselője” – fricskázott egyet, majd hozzátette, ez a harmadik út teljesen megszűnt, egydimenziós volt; naiv volt azt hinni, hogy az esélyegyenlőségre való törekvés elegendő.

A baloldal ugyanis elhitte, a modernizációnak nem lesznek vesztesei. A modern gazdaságokból kiszorulók sorsa márpedig egyre reménytelenebb. Nem tudott mindenki becsatlakozni a tudásiparba, ezt ismerték fel a nacionalista-populista erők mindenhol. Az ország egy része röghöz kötött és vagyontalan, emberek tömegei nem tudnak megélni, csatlakozni a középosztályhoz, a leggazdagabb 2 százalék részesül a vagyon nagy részéből – váltott tagadhatatlanul szocdem vonalra Botka. Az embereknek elegük lett abból, hogy semmibe veszik őket, nem ér el a hangjuk a parlamentig, nem kapnak válaszokat a problémáikra. Azt hitték, egy erős kezű vezető megoldást jelent. És megint Gyurcsány kapta az ívet, akit amúgy Botka egyszer sem nevezett nevén:

“A jobboldali populizmus  gyenge és tehetségtelen baloldali kormányzás terméke” – mondta. Szerinte csak az állhat a választók elé, aki levonta ezt a következtetést a 2010 előtti kormányzás balfogásaiból”.

Ezzel nem volt vége, ahogy elhalt a vastaps, jött a délután tán legerősebb mondata:

Aki a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldalnak, és érdemes visszavonulót fújnia

Gyorsan váltva Orbánra és Mészáros Lőrincre is kitért: aki becsapta a választókat és gázszerelőjét Harley-Davidsonra ültette, annak távoznia kell a hatalomból. Akkor lesz jóság, ha a bal- és jobboldal gyűlölt ikonjai kikerülnek a politika szentélyéből szerinte. Felemlegette az 1998-as NATO-csatlakozást, ekkor letettük a voksunkat a Nyugat mellett. De már nincs lelkesedés, csak csüggedés. Ellenségkeresés jött, a Jobbik és a Fidesz mint két veszett kutya abba a kézbe mart bele, amelyik enni ad.

Mindenki tudja, hogy több uniós támogatás jön, mint amennyit befizetünk. Ebből él Magyarország, a klientúra bendőjében tűnnek el ezek a pénzek, mindent átsző a kormányzati korrupció, nem is csoda, hogy Orbán kevés szót fecsérelt a belpolitikára az évértékelőjén.

Fuldokolnak kis- és középvállalkozások, sokan mennek ezért Nyugatra. Eközben 215 milliárdot költenének stadionokra, 100 milliárdos tétel a minisztériumok Várba költöztetése. Csak Orbán dolgozószobája 4 milliárdba fog kerülni. Ebből a pénzből már nekiállhattunk volna a szegénység felszámolásának. Az állampolgárságot offshore cégeken át pénzért meg lehet venni, de ezeregynéhány migráns miatt 100 milliárdokért kampányol a kormány Botka szerint. Sorolta a gondokat: elégtelen közmunka, csökkenő középosztály, 4 millióan a létminimum alatt, kivégzett egészségügy, menekülő orvosok, ápolók, a várólisták “hosszabbak, mint az Árpád híd”. Balkáni itt a színvonal, egyes megbetegedésekben tartós a magyar világelsőség, de az uniós átlag felét sem éri el az egészségügyi kiadás.

Ekkor jött az oktatás: bevonult a “Fidesz zsoldosserege”, a PISA-eredmények tragikusak lettek, csökken az esélyegyenlőség. A rossz oktatás újratermeli a szegénységet szerinte. 2012 óta négyszeresére nőtt azoknak a száma, akik magániskolába mennek. Tudatosan építi le a Fidesz az oktatást, hogy alattvalókat termeljen. Az önkormányzatokat is kivéreztetik. Ipsos felmérést idézett, hogy mennyire rosszul látja a jövőt a magyar, majd egy kis külpol jött: egyre messzebb sodródunk a nyugati katonai szövetségtől. Orbán Nagy Imre újratemetésén elmondott, oroszokat kitessékelő beszédét felhozva azt mondta, Orbán visszacsempészte az oroszokat a spájzba, Putyinnal haverkodik,

atomerőműre cseréli a szabadságot, amiért 40 évig szenvedtünk.

A Fidesz elárulta az országot, ez a kiváltságos elitnek paradicsomot, a többieknek lecsúszást hozott. Felsorolta a kormánypárt bűneit, majd azt mondta, a legnagyobb árulás, hogy szembefordult ígéreteivel, és a magyarok ellen politizál. A társadalom legszegényebb 20 százalékának jövedelme tovább csökkent, nyílik az olló. A kisnyugdíjasok nyomorognak, a munkások is, szegények a gyerekek, rossz az oktatás, félmillióan elmentek az országból megélhetés miatt – festett olyan képet az országról, mintha az atomháború után lennénk. “Nem erre adott felhatalmazást a társadalom 2010-ben” – ijesztett rá Orbánra.

Az MSZP elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek javasolt Botka László, Szeged polgármestere (b) és Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Szabad Sajtó Alapítvány Magyarországról címû rendezvényén a Danubius Hotel Flamenco konferenciatermében 2017. február 18-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

És akkor azt hihette az egyszeri szocihívő, hogy most jön a program. Botka azt mondta, igazi baloldali fordulat kell, új jövőkép. A baloldaliak a tehetségre, kreativitásra adnának, az adók a kiskeresetűeknek kedveznének, a fogyatékkal élőket támogatnák, megbecsülnék az orvosokat és ápolókat, akik megelőznének és gyógyítanának. Mindezek mellett a korábbi baloldali kormányok adósok maradtak a mérhetetlen vagyoni különbségek felszámolásával. Kiábrándult és kettészakadt társadalom lett a vége, na meg “a jobboldali népbutítók” felemelkedése.

Újra Gyurcsány következett: nem véletlen, hogy vesztettek, a DK elnöke márpedig azt hiszi, kicsavarták a kezéből a kormányzást. 2010 után pedig visszatért az urambátyám világ, a társadalom elindult a lejtőn, nincs akarat, hogy megállítsa a lecsúszást.

A szegénység megszüntetésére kell törekedni Botka szerint. Slachta Margitot idéz: “aki lenézi a szegények probélmáit, az nem méltó az ország vezetésére”. A baloldalon így gondolkodnak, ő pedig küzdeni fog a szegénység ellen, nemet mond Orbán kasztrendszerére. Az oligarcháknak is ki kell nyitni a pénztárcájukat, ha nyernek a szocik. Az egyenlőtlenségnek hadat kell üzenni, a kettészakadt országnak nincs jövője. A szavazók többsége változást akar, se Horthyt, se Kádárt, se a 2010 előtti önpusztító kormányokat, sem a 2010 utáni urizálást. Ezt a választói akaratot kell a megújult baloldalnak képviselnie. Helyreállítana, árkot betemetne, szabadságot visszaállítana a szegedi polgármester. Botka szerint mindenki értékes tagja a nemzetnek, bárkire szavazzon, bármiben higgyen. Le kell bontani a közöny és cinizmus falát. Egy kis külpolitikába kóstolt megint ekkor, hogy kiállunk a balti államok mellett, az EU büszke tagjaként, és

Mi nem leszünk Putyin legvidámabb barakkja.

Az egészségügyet rendbe kell tenni, a várólistákat is rendbe kell tenni. Hatásosan beszélt ezután felváltva a szegénység megszüntetéséről és a focira költött milliárdokról. “A kormány a parlamenttől a Rózsadombig lát el” – vitt be újabb gyomrost Orbánnak. A felemelkedés útja a kreativitást és együttműködést serkentő, nem szegregált oktatás, ezért csökkentenék a pedagógusok és diákok terheit.

Honnan lesz erre pénz? Majd a korrupció megállításával, az oligarchák megadóztatásával ömlik a forint Borka szerint.

Ezek az alakok limuzinokban ülnek, de minimálbérre vannak bejelentve, “helikopterről nézve térkép e táj” nekik. De majd Botka László véget vet az urizálásnak, a korruptakat elzavarja – mondta óriási tapsvihar közepette. A skandináv mintát vezetné be: mindenki adóbevallása nyilvános lenne, aki pedig állami közbeszerzésen indul, annak vagyonnyilatkozatot is tennie kellene. Megvizsgálnák a feltétel nélküli családi alapjövedelem kérdését, a finn példát követve a legalacsonyabb jövedelműek lennének az elsők.

Magyarország végre tényleg legyen a magyaroké és ne a mészárosoké – mondta Botka, aki végre el is mosolyodott a saját poénján.

De ekkor jött elő a magába forduló szociáldemokrata Botkából, aki közölte, tanultak a hibáikból, és nem ismétlik meg azokat. Bocsánatot kért a szociktól elforduló szavazóktól, mert csak a pozíciók osztogatásával voltak elfoglalva a képviselők. “Ennek a világnak vége”, aki felsorakozik mellette, annak a magyar emberek a legfontosabbak. Felveszik a harcot “Orbán mindenre elszánt zsoldosserege ellen”. Ugyanis sok balos szavazó csatlakozott a jobboldalhoz és a kirekesztő Jobbikhoz, mert kilátástalannak érezték a helyzetüket.

“Hiába öntötte le magát a riválisaitól megszabadult Jobbik-vezér 80 kiló cukormázzal, mi demokraták nem fogunk kiegyezni a Jobbikkal. (…) Aki hatalom közelébe kerül, arórl leolvad a cukormáz.

Kényelmesebb lenne neki szegedi polgármesterként nézni a pártok küzdelmeit – vallotta be. Büszke is Szegedre, de nem maradhatnak sziget, nem tehetnek úgy, mintha az ország más részének nem lenne baja. Szeretné, ha olyan helyen nőnének fel a gyerekei, ahol szabadon lehet dolgozni, vállalkozni, tanulni, gondoskodni. Szükség van ehhez valamennyi demokratikus érzelmű szavazóra. Hinni kell, hogy be tudnak vonni még egymillió öntudatos szavazópolgárt, hogy megnyerhető a 106 egyéni képviselői hely. Áldozatok is szükségesek: akik tehertételt jelentenek, vonuljanak hátra. Botka viszont nem fog elvtelen kompromisszumokat kötni – mondta, majd ipponnal ütötte ki Gyurcsány Ferencet:

“most kiderül, ki az igazi demokrata, és ki az, aki csak papol Orbán leváltásáról”.

Ezért magához hívta a demokratákat, csatlakozzanak, mert csak közösen tudnak győzni. Végül újradolgozva Orbán Viktor kedvenc elköszönését, azt mondta:

hajrá Magyarország, hajrá Európa, hajrá demokraták!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik