Közélet

A Jobbik nyolc évben maximálná a miniszterelnöki ciklust

Vona Gábor pártelnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján a javaslatát azzal magyarázta, hogy két ciklus alatt fennáll a veszélye a kiégésnek, “a hatalomba való görcsös kapaszkodásnak” és a személyiségjegyek torzulásának. Most ezt látja az országban, jegyezte meg, egyfajta önkorlátozás igényét megfogalmazva.

Az ellenzéki politikus értékelése szerint a kormányzás kulcsszavának a szolgálatnak, és nem az MSZP és a Fidesz által megvalósított uralkodásnak kell lennie.

Mint mondta, pártja kormányra kerülése esetén bevezetnék a két ciklusra szóló korlátot. Ennek pozitív hatásai közé sorolta az egészséges versenyt, szerinte ugyanis ma “talpnyalóverseny zajlik”, a talpnyalás “precizitása” az előrejutás feltétele. A teljesítménykényszert a hatalom bebetonozása helyett az ország felvirágoztatására helyeznék át, a politikai kultúra részévé tennék az önmérsékletet és frissé, demokratikussá, az emberek számára inspirálóbbá tennék a közéletet.

Vona Gábor szerint Orbán Viktor személyes tulajdonaként tekint az országra. Az országot a korrupció “nyers, maffiaszerű burjánzása” jellemzi.

A politikust kérdezték az olimpiáról szóló népszavazás aláírásgyűjtéséről. Úgy fogalmazott: “Orbán Viktor elcseszte ezt a dolgot”, pártpolitikai kérdés lett belőle.

Momentum

Vona Gábor ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy továbbra is olimpiapártiak, az ország megérdemli és meg is tudná rendezni azt, de nem így.

A Momentum mozgalommal kapcsolatban azt mondta, meggyőződése, hogy még ők is szeretnének egy olimpiát. Hozzátette: megfordult a társadalmi hangulat és még a Fidesz szavazóbázisában is elbizonytalanodtak.

Kérdezték arról is, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem elindítaná a társadalmi nemek tanulmánya szakot. Azt felelte: nagyon nem örül neki, egy felesleges megfelelési kényszernek, lobbinak tulajdonítja a dolgot.

A nagybörzsönyi alapszervezet feloszlatásáról azt mondta, a pártigazgató foglalkozik az üggyel, jövő héten konzultálnak erről. Tartja azt az álláspontját, hogy a Jobbik a legegységesebb párt.

Pharaon

Megkérdezték arról is, hogy az MSZP-frakcióból kilépett Demeter Márta – miután betekintett az azóta már meghalt Ghaith Pharaon szaúdi üzletember vízumigénylésével kapcsolatos dokumentumokba – azt mondta: a Pharaon vízumügyintézése során rögzített adatokban fel van tüntetve, hogy az üzletember Magyarországon a miniszterelnökkel találkozik majd. Úgy reagált: el tudja képzelni, hogy ez volt a kérelemben, és felvetődik, hogy “a kormányfő családja gazdasági kapcsolatba került egy terrorizmust támogató emberrel”.

Arra a felvetésre, miszerint decemberben a jobbikos Gyöngyösi Márton is betekintett ugyanezen dokumentumokba, de nem számolt be hasonlóról, azt felelte, az ő érdeklődését is felkeltette a kérdés, meg fogja kérdezni párttársát.

Vona január végi évértékelőjén bejelentkezett miniszterelnöknek, úgy fogalmazott, hogy kihívók lettek, szerinte a Jobbik jelenti az utolsó esélyt.

A Jobbik készen áll a kormányzásra, mondta akkor.

Ez a közvélemény-kutatási adatokban még nem látszik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik