Közélet

Az olimpiai aláírásgyűjtés négy tanulsága

Pénteken lezárult a Momentum aláírásgyűjtése az olimpiarendezésről szóló népszavazáshoz, és bár a legfontosabb válaszra, hogy lesz-e népszavazás az olimpiai pályázatról, még várni kell, maga az akció és kísérőjelenségei sok mindent megmutattak arról, hogy milyen országban élünk.

1: Itt valami tényleg menthetetlenül elromlott

Ha egy nagyjából normális országban élnénk, akár még fel is lehetnénk dobódva, hogy mostanában elsősorban Budapest olimpiai pályázata határozta meg a közbeszédet. Végre egy izgalmas közéleti téma, amely a szekértábor-logikától függetlenül is megítélhető, és amelynek megvitatásakor nem kell törvényszerűen egymás torkának esnünk, gondolhatnánk naivan; végre egy kérdésfelvetés, ami nem az alantas ösztöneinkre, a félelemre és az idegengyűlöletre apellál, egy sor fontos szempont és összefüggés megismerésére és átgondolására sarkall, alapvetően mégis könnyen megérthető és befogadható.

Röviden:
Próbáljunk-e olimpiát rendezni, vagy ne próbáljunk, mert meghaladja az erőnket?

Erről talán még egy politikailag végzetesen kettészakadt család vasárnapi tyúkhúslevese felett is kedélyesen elkavaroghatnak az érvek, az egyik oldalon a felejthetetlen közösségi élményről, nemzeti büszkeségről és megszépülő Budapestről, a másikon meg az elszabaduló költségekről, eladósodásról és kihasználatlan sportlétesítményekről. Még a madártejet sem kell feltétlenül egymás fejére borítani amiatt, hogy új atlétikai vagy inkább onkológia központra kellene-e költeni azt a pár ezer milliárdot.

És ne feledjük: egyelőre még csak ott tartunk, hogy lelkes fiatalok kezdeményezésére dönthettünk arról, akarunk-e egyáltalán közösen határozni a rendezés lehetőségéről, ha már a kormányunk nem tartotta fontosnak, hogy kikérje a véleményünket.

Egy egészséges demokráciában ez is körülbelül annyira lenne természetes, mint a lélegzetvétel. Csak hát ez itten kérem a NER, ahol

Az emelkedett hangulatot pedig már csak betetőzik az olyan helyzetek, amikor kénytelenek vagyunk azt találgatni, vajon csak Szigetvári Viktorék paranoiások, vagy valóban jó oka volt a rendőrségnek sorfalat állni éppen egy aláírásgyűjtő pult előtt, és vajon a XVI. kerületi rendelőintézet mellett feltűnő szippantókocsi tényleg azt a célt szolgálta-e, hogy szarszaggal torlaszolja el az utat az állampolgári jogok gyakorlása elől?

Először rendőrökkel, majd szippantós kocsival próbálta a 16. kerületi rendelőintézet vezetője megakadályozni az Együtt…

Közzétette: Együtt – 2017. február 6.

És ha mindez még nem lenne elég nyomasztó, ott van még az első pillanatban támadásba lendülő – majd inkább zavartan elhallgató – kormánymédia, amelynek nevetséges lejáratókampányai viszonylag rövid idő alatt olyan természetes részévé váltak a mindennapjainknak, mint januárban a latyak. Együtt kell élni vele, legfeljebb ügyelünk rá, hogy ne lépjünk bele túl gyakran.

2: Hallgatni arany

Sokan úgy tartják, hogy Magyarországon minden, a Magyar Időkben hírértékkel bíró eseményről személyesen Orbán Viktor hozza meg a döntést a menekültek konténerekbe zárásától az MTK-stadion VIP-páholyának kiszélesítéséig.

Hogy valóban így van-e, arról csak sejtéseink lehetnek, az viszont biztos, hogy az olimpiarendezés rögeszméjénél kevés ügy köthető szorosabban a miniszterelnökhöz, aki már 2001-ben közölte az akkori NOB-elnökkel, hogy Magyarország pályázni fog 2012-re. Aztán jöttek sorra az újabb céldátumok, tanulmányok és határozatok, 15 év alatt súlyos milliárdokat eltapsolva pusztán a tervezgetésre.

A kormányfő személyes elköteleződésének tükrében ugyancsak sokatmondó, bár korántsem meglepő, ahogy Orbán most használt zsebkendőként tartja el magától az egyik legnagyobb szívügyét. Utoljára tavaly augusztusban, Rióban fejtegette bővebben, miért lenne jó nekünk az olimpia, a hosszú távú víziókban bővelkedő évértékelőjén egy szót sem ejtett az egészről, pedig a Momentum jóvoltából most aztán tényleg lázba hozta a téma közvéleményt. Orbán azonban a régi jól bevált taktikát követi, a kényes kérdéseket olyan messzire kerüli, mint az adóhatóság Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatát, márpedig a legutóbbi közvélemény-kutatások világosan kimutatják, hogy a többség nem akar olimpiát, ráadásul egyre növekszik a rendezés elutasítottsága.

Tanulságos ugyanakkor megnézni azt a kínos feszengést, amit Orbán Várkert Bazárba igyekvő udvartartása bemutatott, amikor a népszavazási kezdeményezésről kérdezték őket. Noha a riporterek most kivételesen nem a kormány valamelyik botrányos ügyével piszkálódtak, a reakciók kimerültek az

  • újságíró levegőnek nézésében,
  • a sajnálkozásban, hogy már késő, korábban kellett volna erről népszavazni,
  • a valóság nagyvonalú tudomásul vételében, vagyis hogy majd az emberek eldöntik, akarnak-e népszavazást. Odáig azonban már senki nem merészkedett, hogy maga is aláírná a kezdeményezést.
  • És hát ott van persze az örökzöld házmestertempó is:

Ellenvélemény még véletlenül sincs, vagy ha van is, jobb azt inkább megtartani, hiszen

3: Az MSZP bármiből képes rosszul kijönni

Bár az épp párttá alakuló momentumosok azt mondják, a jelenlegi palettából nem tudnának kire szavazni, ami nem túl hízelgő vélemény a pártokra nézve, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutya Párt nagyvonalúan, és persze a saját jó felfogott érdekében is csatlakozott az aláírásgyűjtéshez.

Szokás szerint az MSZP bambult el legjobban, a szocialisták a 30 napos akció kétharmadáig vajúdtak a döntéssel, hogy a kezdeményezés mellé álljanak. Legalábbis fél lábbal, hiszen az utcára nem mentek ki aláírásokért, csak a párt irodáiban tették ki az íveket.

Nem mintha ennek az ügy szempontjából különösebb jelentősége lenne, arra viszont kiválóan alkalmas, hogy tovább erősítse a legnagyobb baloldali párt szerencsétlenkedő imidzsét. Az MSZP már a kvótanépszavazás alatt úgy viselkedett, mintha egyenesen arra játszott volna, hogy minél jobban összezavarja a híveit, ezúttal pedig azzal spékelték meg a mutatványt, hogy a Nolimpia támogatásának kihirdetése előtt több szocialista polgármester is a pályázat mellett tette le a voksát a Fővárosi Közgyűlésben. Az pedig már tényleg csak a hab volt a tortán, hogy amikor Szanyi Tibor leszállt a Nyugati aluljáróba, hogy egy sajtótájékoztató keretében felsorakozzon a momentumosok mögött, sikerült végül rosszízű üzengetésbe keverednie velük (később azért csak leszállított 170 aláírást).

Ugyanakkor a komplett ellenzék állapotára jellemző, hogy egyik párt sem érzett rá arra, amire a jóval szerényebb lehetőségekkel rendelkező Momentum: az olimpiarendezés kérdésével igenis megszólíthatók és a mozgósíthatók az emberek. Olyannyira, hogy a végeredmény minden várakozást felülmúlt, az aktivisták több mint 266 ezer aláírást gyűjtöttek össze, vagyis körülbelül minden ötödik választójoggal rendelkező budapesti polgár a nevét adta a kezdeményezéshez. Erre persze fel lehet hozni azt az ismerős érvet, hogy egy ilyen fellángoláshoz politikai szüzekre volt szükség, és az erkölcsileg erodálódott pártok feleakkora eredményre sem lettek volna képesek. Lehet ebben igazság, ám ha a Jobbiktól a DK-ig továbbra is mindannyian leginkább önmagukkal lesznek elfoglalva, ahogy azt az utóbbi hónapokban fényesen bemutatták, akkor ez nem is fog megváltozni.

4: Magának ásott gödröt a Fidesz, de nem fog beleesni

A közvélemény-kutatások azt mutatják, a Fidesz csak saját erejéből veszítheti el a következő választást, azaz ha nem tesz valami olyat, amivel csúnyán felbőszíti a választók tömegeit, akkor nem igazán kell aggódnia 2018 miatt.

A NER megingásának unalomig ismételt példája az internetadó elleni látványos megmozdulás, gyorsan ki is táncolt az egészből a kormány, létrehozva minden idők legértelmetlenebb pozícióját Deutsch Tamás számára. Nem véletlenül nem jut eszünkbe más ilyen önpusztító húzás 2010 óta, aminek következményeitől a Fidesznek komolyan össze kellett volna rezzennie; a magyar nép ingerküszöbe nagyon magasra kúszott az elmúlt években, nekünk tényleg fát lehet vágni a hátunkon.

Ha Orbán az egyre határozottabb társadalmi elutasítás ellenére mégiscsak átszuszakolná az akaratát, és letolná a torkunkon az olimpiai fáklyát, az talán megingathatná a trónját – még akkor is, ha végül nem jön össze a Momentumnak a 138 ezer érvényes aláírás. Nem beszélve arról, ha valami csalárd eszközzel akadályoznák meg, hogy a budapestiek végül szavazhassak a kérdésről.

MTI Fotó: Illyés Tibor

A Fideszt azonban legvégső esetben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meg fogja menteni az orbáni megalománia következményétől, szinte kizárt ugyanis, hogy Budapestet válassza a 2024-es játékok helyszínéül. A NOB pontosan tisztában van a vállalhatatlan kockázatokkal, a magyarországi infrastruktúra elégtelen állapotával, a beruházások megbízhatatlan tervezésével, a korrupciós rátával és az olimpiai társadalmi elutasítottsággal. Miközben ott van például az 1924-es játékok centenáriumára készülő Párizs, amelyet nemcsak a fél világ, hanem a saját lakosai túlnyomó többsége is támogat, és nem mellesleg akár már holnap készen állna az olimpia megrendezésére.

A biztosnak tűnő kudarc után pedig lehet majd mutogatni a kishitű, destruktív, hazaáruló liberális, Soros-bérenc kommunistákra, akik ugyan most megakadályozták egy nagy nemzeti álom valóra válását, de legalább nem maradunk magasztos cél nélkül: támadták az olimpiai pályázatot? Meghosszabbítjuk! 2028-ig és tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik