Közélet

Máris megcáfolta az élet az olimpia melletti legmeggyőzőbb érvet

Olimpia nélkül Magyarországnak a hihetetlen síkvízi tradíciói ellenére sosem lenne esélye szlalomkajakban terjeszkedni.

mondta Szalay-Berzeviczy Attila a Magyar Narancsnak adott interjújában. Ez volt a kevés olimpia melletti érv egyike, amit a Budapesti Olimpiáért Mozgalom elnökeként felsorolt.

Aztán jött az élet és a Google. 

Mert olimpia ugyan még nem volt Magyarországon, de a szlalomkajakpályát mégis megépítjük. A kormány májusban döntött arról, hogy épít egy ilyen pályát, csak arról vitatkoztak, hogy Csepelen vagy Észak-Budán épüljön meg.

A szlalom szakágban négy aranyérmet osztanak az olimpián, ezekért mi eddig nem tudtunk versenybe szállni, mert nincs pályánk

– mondta Baráth Etele a miértekről.

De ha valaki esetleg elkezdene panaszkodni, hogy csak azért épül meg a pálya, mert olimpia lesz, ki kell hogy ábrándítsuk. A megbeszélés után kikötötték, hogy olyan létesítmény épüljön, amely különböző kiszolgáló blokkokkal bővíthető, ha a főváros olimpiát rendezhet. Így olimpia esetén csak bővíthető lenne, de anélkül is megépülne, sőt, a megvalósíthatósági tanulmány és a beruházási program elvileg (a kormányhatározat alapján) az év végére el is készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik