Közélet

Kihátrált a Párbeszéd a saját ötletéből, az előválasztásból

A Párbeszéd Magyarországért kiszáll a baloldali pártok előválasztásokról szóló tárgyalásaiból, jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a párt társelnöke. Szabó Tímea döntésüket azzal indokolta, hogy szerintük az MSZP és a DK nem érdekelt az előválasztásban.

Ezzel véget érnek az általuk kezdeményezett ilyen témájú tárgyalások, de továbbra is nyitottak az egyeztetésre minden olyan párt és szervezet felé, akik hisznek a kormányváltásban.

A független képviselő pártja legfontosabb célkitűzésének a kormányváltást nevezte. Emlékeztetett, hogy a kvótareferendum után hirdették meg az előválasztásokról szóló tárgyalásokat, ahol sikerült összehozniuk a baloldali ellenzéki pártok vezetőit. Szavai szerint ezen bemutatták saját koncepciójukat, az MSZP viszont néhány hónap múlva olyan javaslatot ismertetett, amely leginkább “a civilek kizárására” irányult, a DK pedig azóta sem állt elő az elképzeléseivel.

A tárgyalások leginkább egy értékalapú megállapodás szövegezésével teltek ahelyett, hogy megalkották volna az előválasztás részletszabályait, mondta Szabó.

Az elmúlt hetek hírei alapján arra következtetnek, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) nem annyira elkötelezett az előválasztásban, mint azt korábban kommunikálták. Az MSZP lehetséges miniszterelnök-jelöltje, Botka László karácsony előtt már nyilvánosan is jelezte, hogy nem pártolja az előválasztást, miközben a sajtóban olyan, hivatalosan meg nem erősített hírek is megjelentek, hogy a szocialisták és a DK megállapodtak a budapesti választókerületek elosztásáról – emelte ki Szabó Tímea, megjegyezve: Gyurcsány Ferenc DK-elnök pedig az

összes ellenzéki párt vezetőit pszichiáterhez küldte és azt mondta, ha tetszik, ha nem, megállapodás ide vagy oda, ő bizony elindul a választásokon.

A Párbeszéd továbbra is azt szeretné elérni, hogy mind a 106 egyéni választókerületben csak egy baloldali ellenzéki jelölt induljon, akiket előzetes versenyben választanak ki a pártok.

Kérdésre válaszolva Szabó Tímea azt mondta, nem tudják miért várt másfél hónapig a pártokkal való egyeztetés elkezdésére a szocialista Botka László. Hozzátette, a szegedi polgármesterrel bármikor szívesen beszél, de tárgyalni csak akkor hajlandóak, ha a politikus nyitott arra, hogy a szavazók bevonásával válasszák ki a közös ellenzéki jelölteket.

Elmondta, a Párbeszéd jelenleg 75 körzetben tudna egyéni jelöltet állítani, de tavaszra mind a 106-ban lesz saját jelöltjük, és megnevezik majd saját miniszterelnök-jelöltjüket is.

A kicsiknek alig van esélyük

Szabónak abban igaza van, hogy az MSZP és a DK kevéssé volt érdekelt ebben, az előválasztás elsősorban a kis pártoknak hozott volna politikai hasznot, akiknek önállóan szinte esélyük sincs a parlamentbe kerülésre. Az MSZP 20 százalék körüli támogatottságával biztos bejutó és a DK-t is beviszik Gyurcsány hívei.

Azzal, hogy a Párbeszéd most kihátrált az előválasztásból, csak tovább erősödnek azok a pletykák, miszerint

2018-ra ismét közel sodródik egymáshoz a korábban közös Együtt–PM és együtt indulnak a választáson.A saját javaslatuk

Karácsony Gergelyék korábban azt javasolták, hogy a szavazók személyes adataik regisztrálása után vehessenek részt a voksoláson. Javaslatuk szerint a szavazók három dologban dönthetnének: egyéni jelölt, miniszterelnök-jelölt, listás szavazás.

Az egyéni jelölteknél  nem az lett volna a befutó, aki a legtöbb szavazatot kapja, hanem akit a legtöbben elfogadnak. Miniszterelnök-jelölt az lehet, aki országosan legalább 5000 ajánlást kap, és nem túl megosztó személyiség. A listás szavazásnál a PM először azt javasolta, a pártok állapodjanak meg, hogy végül 2018-ban mindenki közös listán indul, a sorrendet előválasztáson döntenék el.

Céljuk lett volna, hogy 2017 végére az összes jelölt meglegyen. A PM szerint az egész előválasztás egymilliárd forintba került volna, a szavazóknak ezért körülbelül 3 ezer forintot kellene fizetniük és online is lehet előválasztani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik