Közélet

Demszky a 4-es metróról: Bizonyára loptak

Demszky a 4-es metróról: Bizonyára loptak

A volt főpolgármester sajátjai előtt magyarázta az OLAF-jelentést, mégis olyan elszántsággal, mintha a bíróságon lenne. Szerinte is történhetett korrupció.

Demszky Gábor még a Budai Liberális Klubba is jogi képviselőjével, Magyar Györggyel érkezett, és addig nem is szólalt meg, amíg az ügyvéd a felvezetőjében el nem mondta: az OLAF jelentése nem vád, pusztán információkat közöl a beruházásról, arról majd Magyarországnak kell döntenie, tesz-e feljelentést az ügyben.

Fotó: Berecz Valter

Magyar kitért arra is, hogy szerinte nem volt szerencsés nyilvánosságra hozni a dokumentumot, mert ezzel csak a találgatás és a befolyásolás indult el.

Demszky Gábornak azonban sem politikai, sem erkölcsi, sem büntetőjogi felelőssége nincs az ügyben.

Majd hozzátette, szerinte az Európai Bizottság keresi a pénzét (arról olvasni, hogy 76,6 milliárdos büntetést szabhat ki a bizottság Magyarországra), ami Magyar szerint teljesen rendben van.

Az OLAF-jelentésről

A kormány február elején hozta nyilvánosságra az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentését a beruházásról, amiben az Európai Bizottság szerve a fővárosi önkormányzatot, az Alstomot és a korábbi miniszterelnököt, Medgyessy Pétert nevesíti érintettként. Négy típusú ügyet tártak fel, szabálytalanság, csalás, korrupció és uniós pénzek szabálytalan felhasználása.

Fotó: Berecz Valter

Nincs ügyem

A Budapestet 20 éven át vezető szabad demokrata Demszky fontosnak tartotta leszögezni, hogy Magyar nem az ügyvédje, hiszen nincs ügye, de folyamatosan sérülnek a személyiségi jogai, ezért elkél neki a jogi tanácsadás.

A korábbi városvezető hosszan elmélkedett azon, milyen furcsa egy szervezet ez az OLAF, mert a 2008 és 2015 között született 317 jelentéséről szóló összegző dokumentumot a közelgő német és a francia választások miatt titkosította, mert az “kellemetlenül befolyásolhatja a pártpolitikai folyamatokat”.

Azt is elmondta, mit gondol a mostani jelentésről:

Ez egy igazságon túli dokumentum, egy olyan világban, amit Trump, Putyin és Orbán fémjelez.

Fotó: Berecz Valter

Olvastam már ezt

Amikor Demszky elolvasta az OLAF angol nyelvű jelentését (a magyart zugfordításnak és nem hiteles dokumentumnak tartja, egyébként Tarlós István utasítására készült és a főváros honlapján most is elérhető), egyből az az érzése támadt, hogy ismerős szöveget tart a kezében, majd rájött, hogy a dokumentumban megfogalmazott állítások egy az egyben az Állami Számvevőszék 2010 szeptemberében elkészült jelentéséből valók.

Demszky szerint akkor az ÁSZ feljelentést is tett, nyomozni kezdtek, de a BRFK 2012-ben megállapította, hogy vagyoni hátrány nem keletkezett, bűncselekmény pedig nem történt.

Az OLAF-jelentés készítői, az ötből négy magyar, csak előásták az ÁSZ-dokumentumot és használták, mint a Bibliát.

Állítja, őt soha nem hallgatták meg az ügyben, ami pedig most zajlik, az

egy gyalázatos eljárás.

A korábbi ÁSZ-jelentéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az Orbán Viktor szája íze szerint készült el, a célja pedig csak a beruházás kriminalizálása volt.

Fotó: Berecz Valter

Hozott is, nem is

A volt főpolgármester szerint a magyar kormánynak hamarosan válaszolnia kell az uniónak, hogy mihez kezd az OLAF-jelentéssel. Demszky ebben felajánlotta a segítségét, hiszen – ahogy mondta – nála jobban senki nem ismeri a beruházást.

A 24.hu kérdésére, hogy ebben az esetben miért nem megy el a jelentést vizsgáló parlamenti bizottság ülésére, azt válaszolta, úgyis tudja, hogy mi történne ott, a politikai mocskolódásban nem akar részt venni, ő szakmai segítségnyújtásra gondolt.

Magyar ehhez hozzátette, ő először azt javasolta Demszkynek, menjen el, mert nincs takargatnivalója, de később rájött, mivel a volt városvezető hét éve nem része a közéletnek, esetében nincs értelme a politikai felelősségre vonásnak, csak biodíszlet lenne.

Fotó: Berecz Valter

És egyébként is, kizárt, hogy igénybe vegyék a segítségét, ezt Demszky is tudja. De azt mondta:

Bizonyára loptak, történhetett korrupció.

Ugyanakkor azt felháborítónak tartja, hogy ennyi idő elteltével sem történt semmi, azon kívül, hogy az OLAF mostanra készült el a jelentésével, arról sincs információja, hogy a jövőben mi fog történni ezzel kapcsolatban. Szerinte a nyomozóhatóságoknak kellene lépnie, nem a kormánynak.

De ő büszke a 4-es metróra, főpolgármesterségének legfontosabb beruházásának tartja.

Megépítettük Európa egyik legkorszerűbb metróját.

Fotó: Berecz Valter

Jó, jó, drága, de

A 4-es metró induló költsége egy 1998-as kalkuláció szerint 151 milliárd lett volna, a végén ebből 452 milliárd forint lett, Demszky szerint csak az infláció 125 milliárdot jelentett, az állomások felül nyitott terei pedig 45 milliárdot.

A korábbi politikus szerint az egyik legfőbb problémát az jelentette, hogy a rendszerváltás után, a kapitalizmusban még senki nem vitt véghez előttük ekkora beruházást, a szocialista tervgazdaság mintáihoz pedig értelemszerűen nem nyúlhattak. Ahogy fogalmazott:

A metróépítésnél szinte csak az űrkutatás bonyolultabb.

Fotó: Berecz Valter

Nem tart attól, hogy eljárás indulna ellene az ügyben, hiába beszélt erről korábban Lázár János.

Ő azért felel, hogy hülyeségeket beszéljen.

Tiszta a lelkiismerete, mert nem érintett az OLAF-gyanusításokban. A legboldogabb pedig akkor lenne, ha még az ő életében tovább épülne a metróvonal.

Olvasói sztorik