Budapest, 2012. július 10.
Az új Alstom-szerelvény a 2-es metróvonal Pillangó utcai állomásán, miután ünnepélyesen átadta a francia Alstom Transport cég az első Metropolis típusú szerelvényt Budapestnek.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Közélet

Külföldön körözik a metróberuházás korábbi vezetőjét

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 02. 09. 06:30

Nemzetközi és európai elfogatóparancs is érvényben van az Alstom-ügy egyik terheltje ellen. Erről Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatta Szabó Tímea országgyűlési képviselőt. A Párbeszéd politikusa arra volt kíváncsi, miért nem történt érdemi előrelépés az elmúlt hat év során a 4-es metróval kapcsolatos nyomozásban, miközben az OLAF lezárta saját vizsgálatát.

Polt azt írta, az ügyben 2009 decemberében indítottak nyomozást, de három év múlva „részben bűncselekmény, részben bizonyítottság” hiányában megszüntettek.

Az Alstom-nyomozásban, ami 2011-ben indult, múlt októberben már kihallgattak három gyanúsítottat. Polt nem nevezte meg, hogy ki ellen adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot, de a Magyar Nemzet szerint Gulyás Lászlóról, a 4-es metró beruházásáért felelős DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetőjéről van szó. A lap szerint Demszky Gábor egykori főpolgármester bizalmasát őrizetbe vették, de előzetes letartóztatását a bíróság elutasította. Gulyás külföldre ment, ezért a fővárosi Alstom-bizottság nem tudta meghallgatni. Ugyanakkor a rendőrség körözési portálján nincs nyoma annak, hogy Gulyást köröznék.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.