Közélet

Még egy szovjet emlékmű kerül a Szabadság térre

Van már ott német megszállási és szovjet hősi emlékmű is, Reagan szobor, Horthy szobor is, most lesz egy szovjet megszállási emlékmű is.

Amit a szovjet emlékművel szemben, a tér másik oldalára állítanak majd. Az emlékművet Menczer Erzsébet fideszes politikus, a SZORAKÉSZ (Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete) elnöke kezdeményezte, 14 méter magasra tervezik, fekete gránit obeliszk lesz.

A Balog Zoltán emberminiszter által vezetett Gulág Emlékbizottság biztosítja a forrást, egyedi elbírálás alapján 451 millió 544 ezer forintot.

A tervek szerint november adnák át az emlékművet, Szakály Sándor, a Veritas vezetője a Népszavának azt mondta, érdemi vita volt az emlékműről, annak helyéről. Majd arra jutottak, történetileg a Szabadság téren az új szobor helye.

A kiemelt képen a német megszállási emlékmű.

(Népszava)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik