Közélet

Lázár a kulturális vagyont gyarapította a 360 milliós képvásárlással

Neves, de meg nem nevezett, szakértők véleménye alapján döntöttek.

 

Mint korábban megírtuk, a Miniszterelnökség felkészülve arra, hogy majd a várba költözik, öt festményt vásárolt meg Kalmár Tímeától. Azok “új székhelyének ornamentumaként szolgálnának”, “egyediségükkel méltóképp reprezentálják a XVIII. és XIX. század magyar művészetét”.

A csúcsminisztérium most tudatta, hogy az összes képet a jogszabályok betartása mellett, több művészettörténész és igazságügyi képszakértő egymástól független szakvéleménye alapján vette

a Magyar Állam számára – ezáltal gyarapítva a magyar kulturális vagyont.

A képek kiválasztásáról, illetve azok vételáráról is neves szakértők véleménye alapján döntöttek. A Miniszterelnökség – a neveket mellőzve – közölte, a felkért művészettörténészek és igazságügyi képszakértők egymástól függetlenül megállapították, hogy a festőművészek koruk legnevesebb képviselői, képeik pedig az alkotók kiemelkedő munkái.

Az alkotások nemzetközi értékét minden esetben a magyar hatósági nyilvántartásban szereplő, szakterületi és értékbecslési szakértők állapították meg.

A Miniszterelnökség a szakvélemények és értékbecslések megismerése után, egy közbeszerzési eljárás alapján szerződött a képek tulajdonosával. A magyar kultúrtörténetnek páratlan műkincseket – közbeszerzési, jogi, pénzügyi szakemberekből álló – bírálóbizottság felügyelete mellett vették meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik