Közélet

Támadják a plébánost, aki menekülteket fogadott be

Szerinte a tábori körülmények „finoman szólva is embertelenek”. Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának szóvivője szerint sem helyeselhető, ami Körmenden történik.

Továbbra is 8-12 fő alszik a körmendi plébánián, akiket Németh Zoltán plébános a sátortáborból fogadott be. Ezzel minden valószínűség szerint az életüket mentette meg, hiszen a múlt heti kemény hideget sátrakban nem lehetett volna átvészelni. Eközben azonban a lelkész értesülése szerint további 13 menekültet helyeztek el a táborban, őket Ausztriából toloncolhatták vissza, így „illegális bevándorlóknak” számítanak. (Valójában illegális bevándorló jogi értelemben nem létezik.)

Mint korábban megírtuk, a bicskei, fűtött és biztonságos szállás felszámolása során, karácsony előtt vitték a menekülteket Körmendre.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a menedékkérők körülményei a sátrakban is megfelelőek, de mikor erről személyesen meg akartunk győződni, ezt a hivatal az elhelyezettek személyiségi jogaira és „nyugalmukra” hivatkozva tagadta meg. Később megtudtuk, hogy a karitatív és jogvédő szervezetek munkatársait sem engedik be.

A sátortábor. A szerző felvétele
A sátortábor. A szerző felvétele

Kérdésünkre Németh Zoltán plébános elmondta: megismerve a menedékkérőket, személyesen is meggyőződött róla, hogy valóban segítségre szoruló emberek, nem „gazdasági bevándorlók” és nem rossz szándékkal érkeztek Magyarországra. Példaként említett egy pakisztáni férfit, aki hazájában jómódban élt, a szélsőségesek üldözése elől kellett megszöknie.

Egy kubai férfi 12 évet ült politikai okokból Castro börtönében, mielőtt Európába szökött. Több beszámoló szerint olyan menekült is volt Körmenden, akit iszlám szélsőségesek épp a keresztény hite miatt üldöztek.

A plébános megemlítette egy afrikai keresztény fiatalember esetét is, akiért rendőrök jöttek két héttel ezelőtt a plébániára: a csomagjait és a laptopját sem vihette magával, és azóta nem tudják, mi van vele. Több jogvédő szervezet is nehezményezte, hogy Magyarországon a menedékkérőket példátlan mértékben kriminalizálják. A Helsinki Bizottság szerint „a menekülők nem bűnözők, mégis gyakran börtönkörülmények között tartják őket fogva menekültügyi őrizetben”.

Ezek az emberek nem radikálisok, de ha embertelenül bánunk velük, akár radikalizálódhatnak is, fogalmazott Németh Zoltán.

A lelkipásztort egyházi berkekből számos támadás éri a menedékkérők befogadása miatt. Úgy látja, az egyháznak nyíltan és őszintén kellene beszélnie a templomlátogatók körében is tapasztalható fajgyűlöletről.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerdán körülnézhetett a körmendi sátortáborban. A főbiztosság szóvivője, Simon Ernő szerint a sátrakon áll a hó, és a szélnek kitett táborban a hidegérzet erősebb, mint a település lakottabb részein. A tábor lakói kizárólag egyedülálló férfiak, akiknek a kérelmét a magyar hatóság elutasította, és most a fellebbezés eredményére várnak. Bár nincs közvetlen életveszély, hiszen a sátrak közepén van vaskályha, a körülményeket nem lehet megfelelőnek nevezni.

Egy embernek mindig ébren kell maradnia fűteni ahhoz, hogy a többieket a kályha közelében ne érje a hideg. Külön konténerben tisztálkodhatnak a menekültek, és többségük áthúzódik éjszakára a plébániára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik